„Óriásit” fognak tüntetni Juhász Péterék

2017. július 27. 11:36

Ismert ellenzéki személyiségek részvételével szervez „óriási” tüntetést az Együtt – jelentette be Juhász Péter. A rendezvényen a szabad sajtó melletti kiállást szorgalmazzák.

2017. július 27. 11:36

Juhász Péter és Karácsony Gergely közös videoüzenetben jelenetette be a Facebookon csütörtökön, hogy az „Új Pólus” pártjai és személyiségei tüntetést szerveznek a Szabad sajtó Útjára augusztus 20-án. 

Az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért politikusa kifejtette, nem fogják tűrni, hogy kormányzati oldalról vegzálják a média munkatársait, hiszen szerintük a sajtó ellehetetlenítése az első lépés a demokrácia lebontása felé. A Szabad sajtó útján megrendezett tüntetés fő témája is a média és az újságírók lesznek. Karácsony Gergely hozzátette: „Álljunk ki egymásért, álljunk ki az újságírókért!” 

Juhász Péter emellett elmondta, az Együtt által életre hívott demonstráción „óriásit fognak tüntetni” augusztus 20-án, hiszen a tüntetők soraiban számos ellenzéki személyiség is jelen lesz: az eseményen képviselteti magát Gulyás Márton, és a Közös Ország Mozgalom, Vágó Gábor, Lukácsi Katalin, ex-KDNP-s politikus is.

Összesen 130 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2017. július 28. 17:23
Emberek, asszonyok, csak tessék, tessék! Orrriási produkció lesz: Fellép füttyös Peti a csapatával. Csak tessék, tessék. A belépés ingyenes, a kilépés bizonytalan.
csurcsányi
2017. július 28. 10:04
Gondolom a lövétei liba ott fog menetelni az első sorban.
szkeptikus
2017. július 28. 08:23
Az "óriási tüntetés" az önkielégítés egy formája. Elégedetten hátbaveregethetik egymást hogy milyen jó tüntit csináltunk, de ettől egy darabbal sem nő a rájuk szavazók száma, megmaradnak max. 1-2 százalékos kispártnak.
motoman
2017. július 27. 22:18
Bunkó vagy Bugsy! Kezdem ezt a pétert megsajnálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!