Jelezte, hogy 50 forintért vett bérletet, feljelentette a BKK

2017. július 20. 14:28

Mégsem érte hackertámadás a BKK-t: az e-jegyrendszerben egy, a fővárostól messze lakó, 18 éves fiatal talált hibát, amit jelzett is a vállalatnak, ám feljelentették.

2017. július 20. 14:28

Rendszerszintű kibertámadásokról számolt be a BKK a napokban a közlekedési vállalat új e-jegyrendszere kapcsán, hozzátéve: egy ügyben feljelentés is született. Az ügy mögött álló illető az RTL Klub Híradójában lépett nyilvánosság elé, ezután a 444.hu-t kereste meg.

A 18 éves diák némi minimális bütykülés után tudott 50 forintért bérletet venni a BKK rendszerében, de a hibát azonnal jelezte a vállalatnak. Mint fogalmazott: „túlzó lehet egy 18 éves amatőr próbálkozását hackertámadásnak nevezni, hiszen semmilyen képzettségem nincs, ha a magyar oktatási rendszert nézzük, még csak informatika órám sem volt”. Hozzátette: hobbiszinten képezte magát a honlapkészítés terén, ráadásul már korábban is talált hibát állami cég weboldalán – akkor azonban megköszönték a fiatalnak a figyelmeztetést.

A diák reméli, hogy nem jut el bíróságig az ügy. Már csak azért is, mert 300 kilométerre lakik a fővárostól, így nem tervezte használni a bérletet, csupán segíteni szerette volna a még gyerekcipőben járó rendszer fejlesztését.

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csi
2017. július 21. 15:44
Ebben az ügyben valakinek majd le kell mondania. Ez a minimum.
Dénia
2017. július 21. 07:55
A "minimális bütykölés" is hekkelés. Erre vannak törvények. Ilyenkor szoktak az amcsi filmekben a cégek állást ajánlani a hekkelőnek, hogy tesztelje a rendszerüket. Vagy mehet a dutyiba.
Gregorius
2017. július 20. 22:23
Egy normál cég jutalmat ad és ha kell alkalmazza, hogy megtanulja a módszert. Az, hogy ilyen rossz a rendszer, az minden utazónak rossz hiszen kevesebb jegybevétel egyenlő a járatritkítással vagy az áremeléssel a normál "vevőknek".
bunko_jobbos
2017. július 20. 17:56
A következők képzelhetők el: 1. Az egészségügyleleplező kampány után a bolsevikok most a BKK-ra csaptak rá. (Metróügy, elektronikus jegy stb.) Ezt valószínűsíti az RTL-444 vonal a cikkben. Simán lehet, hogy egy profi hekkert küldtek rá, aztán meg kisiskolásos mesével jönnek. 2. Az idióta felsővezetők kiválasztották a legszarabb rendszert a környéken, és most égnek vele. Ezt valószínűsíti a több(?) éves csúszás is. Sajnos mindkét verzió könnyen elképzelhető, sőt még párhuzamosan mindkettő is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!