Az MNB kivonja a régi kétezest és ötezrest a forgalomból

2017. július 30. 08:19

Július végén kivonja a régi kétezer és ötezer forintosokat a forgalomból a Magyar Nemzeti Bank. Már csak hétfőig lehet velük fizetni.

2017. július 30. 08:19

Már csak hétfőig lehet fizetni a régi 2000 és 5000 forintosokkal, mert július végén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kivonja őket a forgalomból, augusztus elsejétől csak az új bankjegyek használhatóak a fizetéseknél.

A régi bankjegyek a bevonást követően is díjmentesen beválthatók azonos címletű törvényes fizetőeszközre minden bank- és postafiókban három évig, a jegybankban pedig húsz évig. Az MNB tájékoztatása szerint az utóbbi években bevezetett bankjegyek tartósak és korszerűek. Az új 2000 és 5000 forintos papírpénzeket is a legkorszerűbb műszaki jellemzőkkel látták el.

Pataki Tibor készpénzlogisztikai igazgató korábban elmondta: a bankjegyek cseréjét az elhasználódás és a technikai fejlődés egyaránt indokolja. A papírpénzeket kezelő automaták miatt is szükség van technikai korszerűsítésre – tette hozzá. Az MNB két lépésben vezeti be az új pénzeket: először rendeleti úton törvényes fizetőeszközzé válnak, majd 4-6 hónapos szünetet követően kerülnek forgalomba, így az automaták üzemeltetőinek van idejük átállítani a készülékeket a bankjegyek fogadására. Magyarországon egyszerre körülbelül 450 millió bankjegy van forgalomban 4300 milliárd forint értékben, a jegybank évente 40-60 tonna készpénzt cserél le.

A pénzbevonás sosem száz százalékos, sokat a turisták  tesznek el emlékbe, mások megfeledkeznek bankjegyeikről. A jegybankhoz a mai napig kerülnek cserére még a kilencvenes években kivont bankjegyek is. A Magyar Idők a napokban a jegybanktól kapott tájékoztatásra hivatkozva arról írt, hogy több tízmillió darab, milliárdokat érő kivonásra váró papírpénz van még a lakosság kezében. A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el – közölte az MNB.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. július 31. 21:51
"A pénzbevonás sosem száz százalékos, " Ez benne az üzlet. A be nem váltott bankjegyek az MNB haszna. "A jegybankhoz a mai napig kerülnek cserére még a kilencvenes években kivont bankjegyek is." Csak azok mára már elveszítették az értéküket az MNB pénzrontása miatt, így a névértéken beváltással is jól jár. Egy régi forint bankjegy vagy érme ma már többet ér, mint amennyi rá van írva.
Akitlosz
2017. július 31. 21:48
"Magyarországon egyszerre körülbelül 450 millió bankjegy van forgalomban 4300 milliárd forint értékben, " Tehát az átlagos bankjegy 9555,55 forintos.
Akitlosz
2017. július 31. 21:46
"A papírpénzeket kezelő automaták miatt is szükség van technikai korszerűsítésre – tette hozzá. " Mivel a bankok egyszerűen nem hajlandóak értékes fémpénzeket forgalomban tartani ezért kénytelenek voltak az automatagyártók feltalálni a papírpénzkezelő automatákat.
pemete jakab
2017. július 30. 16:30
"Magyarországon egyszerre körülbelül 450 millió bankjegy van forgalomban 4300 milliárd forint értékben" 4300 milliárd forintot teremtett az MNB. Ezt kapják meg "hitelbe" a kereskedelmi bankok. Míg a többi pénz, ami a bankszámlákon van, az csak a számítógépek memóriájában létezik. Ezt a kereskedelmi bankok teremtik hitel formájában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!