Drámai döntetlen a pólórangadón

2017. július 19. 21:11

Kőkemény mérkőzésen 9-9-et játszott a magyar férfi vízilabda-válogatott az olaszokkal.

2017. július 19. 21:11

Lejátszotta a vizes világbajnokságon második mérkőzését a magyar férfi vízilabda-válogatott. Ellenfelünk, Olaszország egészen a harmadik negyedig hátrányban pólózótt, ám a félidőtől kiegyenlített játék következett.

Az időnként kifejezetten durva összecsapáson a hazai válogatott hiába mutatott be sokkal szervezettebb védekezést, a kiállításokkal nem volt szerencsénk. A remek formában játszó magyar csapatból is kiemelkedett teljesítményével Manhercz Krisztián, Varga Dénes és Hárai Balázs. Pénteken Franciaország következik.

„Kiélezett volt a találkozó, ahogyan számítottam is rá, az utolsó pillanatokig nem dőlt el – értékelt Märcz Tamás. – Az utolsó percben, döntetlennél mindkét csapatnak volt lehetősége támadni a győzelemért, így mondhatjuk, hogy igazságos a döntetlen.”

A szövetségi kapitány hozzátette, nem érezte a mérkőzés során a hazai pálya hatásait. „Érdekes volt a játékvezetői felfogás, lehetséges, hogy hasonló lesz a jövőben is” – említette Märcz. Hangsúlyozta, a páros kiállítás az ő csapatát jobban megviselte, mint az olaszokat, akik kevésbé fontos játékosukat veszítették el.

A csoportkör záró fordulójára kitérve elmondta, a cél az, hogy a saját játékukat hozva, jó mérkőzésen legyőzzék a franciákat.

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antoine
2017. július 20. 12:50
Szép volt, fiúk, most látszik, mennyire fontos volt az aussie-k elleni brilliáns második félidő. Reméljük az olaszok nem győznek nagyobb különbséggel, mint mi. Egy dolog nyugtalanít: az ausztrálok csak 1 góllal tudták verni a franciákat, remélem nem eresztenek le a végére. Ha csoportmásodikak leszünk, a brazil/kazah/kanadai hármas nem jelenthet gondot a nyolc közé jutásért, utána viszont várhatóan egy horvát (negyeddöntő), szerb (elődöntő) ágra kerülnénk, azt azért jobb volna elkerülni.
Sulammit
2017. július 20. 08:43
Ja egy szemét, részrehajló bíróval, akit az elején bemutattak, mert már jól ismerték a magyarokhoz való hozzáállását kommentátorok.
Sulammit
2017. július 20. 08:41
Nagyon izgalmas szuper viadal volt. Remekül játszott mind a két csapat.
hátakkor
2017. július 20. 08:03
Most, hogy végre zéró tolerancia lépett életbe az antiszemitizmussal szemben, Schwartz bíró tevékenységét látva a gondolatszabadság jegyében mégis pár gondolat előbuggyant....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!