Juhász: Mondjuk együtt, hogy Rogán Antal bűnöző!

2017. június 07. 19:05

A másodfokú bíróság döntése alapján Juhász Péter nem sértett törvényt, mikor azt mondta Rogán Antalra, hogy bűnöző. Az Együtt elnöke ezért most arra buzdít: mindenki mondja vele ugyanezt.

2017. június 07. 19:05

Juhász Péter videója kapcsán a Miniszterelnöki Kabinetiroda az alábbi közleményt küldte szerkesztőségünknek csütörtökön délelőtt:

„A Fővárosi Ítélőtábla két hete mondta ki: Juhász Péter Portik embere, Portik ad feladatokat az Együtt elnökének. Juhász Péter tehát a bíróság szerint is egy elítélt bűnözőnek, az alvilág egykori fejének embere. Ezen tények ismeretében mindenki maga dönti el, hogy mennyire lehet hinni az Együtt elnökének.

Juhász Péter, – ahogyan az a nyilvánosság számára is többször bebizonyosodott, –  ebben az eljárásban sem mondott igazat, sőt maga ismerte el: hazudott. A valótlan nyilatkozatokat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Juhász Péterrel összefüggésben Rogán Antal és Belváros- Lipótváros Önkormányzata több mint 20 darab sajtó, illetve személyiségi jogi pert nyert meg. Több esetben maga a Kúria mondta ki: az Együtt elnöke valótlanságot állított ezért is viszi tovább az ügyet Rogán Antal a Kúriára.”

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
motoman
2017. június 08. 22:54
Mondjuk együtt, hogy Bunkó vagy Bugsy! :) https://www.youtube.com/watch?v=iMpA37Vo25s
1120
2017. június 08. 21:07
Mondjuk együtt: DROGOS KURAFI VAGY!
2017. június 08. 17:32
Ez a kendermagos kis patkány legjobb, ha befogja a pofáját! Az sem baj, ha közben lenyeli a sípját...Eleget szemétkedett már!
alex44
2017. június 08. 17:27
Juhász, úgy mondjátok hogy közben fütyültök is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!