Kinek nagyobb típusú cicaharcba kezdett a DK és az MSZP

2017. május 03. 11:55

Régi sérelmeket vág egymás fejéhez a két baloldali párt, miközben egymás mellett tökéletesen elbeszélve azt hangoztatják: az összefogás csak a másikon múlik.

2017. május 03. 11:55

Ez itt a szocialisták közleménye, ami délelőtt 10-kor érkezett a postaládánkba:

Gyurcsány Ferenc és a DK csak színpadi beszédekben hangoztatják az ellenzék együttműködését, ám a gyakorlatban most az ellenkezőjét látjuk tőlük. Az MSZP, ahogy Zuglóban, úgy a józsefvárosi időközi önkormányzati választáson is közös jelöltben gondolkodott, de az erről szóló megállapodást egy nap alatt felmondta a DK országos elnöksége. Most az MSZP azt javasolta, hogy a debreceni időközi választáson egy közös jelölt legyen – akár azon az áron is, hogy a saját jelöltjét visszalépteti.

Erre a DK semmilyen érdemi választ nem adott. Amikor pedig az MSZP konkrétan és egyértelműen felvetette, hogy visszalépteti a jelöltjét a győzelem érdekében, Gyurcsány Ferenc pártja mereven elzárkózott ennek a felvállalásától. Az MSZP őszintén sajnálja, hogy a DK elnöke, csak május elsejei beszédében tartja fontosnak az együttműködést, a háttérben viszont eddig ellökte a segítő kezet. Még nem késő! Az MSZP, a maga részéről az utolsó pillanatig fenntartja tárgyalási szándékát és ajánlatát azért, hogy Debrecenben egy közös ellenzéki jelölt induljon, a Fidesz jelöltjével szemben.

A labda, ha úgy tetszik, a DK térfelén pattog.

A Gyurcsány-párt nem késledett válaszolni, Molnár Csaba 11:40-kor replikázott:

Azt javasoljuk az MSZP-nek, hogy a pávatáncot hagyja meg a Fidesznek. Értelmetlen dolog bennünket vádolni azzal, hogy csak szóban kívánunk összefogást, amikor lassan 5 hónappal ezelőtt ti akasztottátok meg Botka bejelentkezésével az addig ígéretesnek tűnő tárgyalásokat és azóta sem kerestetek meg minket. Most azzal vádoltok bennünket, hogy a debreceni időközi választáson mi zárkózunk el a közös indulástól. Lássuk a tényeket: ebben a választókerületben még soha nem nyert baloldali jelölt, 3 évvel ezelőtt a Fidesz 57 százalékot kapott, a DK 10-et, az MSZP 7-et.

Ez tehát olyan választókerület - mint amilyennel fogunk találkozni az országgyűlési választásokon is - amely a baloldal szempontjából nem nyerhető, ezért 27 ilyen helyen majd akkor is egymással szemben fogunk indulni. Ne kerülgessük a forró kását, ezek a helyek a felkészülés szakaszában erőpróbát jelentenek, megmérik, hogy mennyi az MSZP és mennyi a DK támogatottsága. Ti ettől most féltek, jó okkal. Úgy emlékszem nem voltatok ilyen nagyvonalúak Dunaújvárosban, amelyet megnyerhettünk volna, ráadásul következmény nélkül hagytátok, hogy a korábbi megállapodás ellenére velünk szemben indultatok. Most inkább hátrább az agarakkal.

Hetek óta intenzívebben kampányoltok ellenünk, mint a Fidesz és most, amikor minden jel szerint nagyobb támogatásra számíthat a DK, mint az MSZP, hirtelen összefogást akartok. Ne futamodjatok meg, ne lépjetek vissza.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viz Elek
2017. május 04. 16:31
Churchill idézettel kezdeném: "Ha Hitler megtámadják a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről" Ezek viszont egymásról sem szólnak kedvezően. Churchill a nagy antikommunista ezek után a brit birodalom érdekében szövetségét kötött Sztálinal. Ha Orbán és a fidesz az ördög, akitől meg kell szabadulni akkor ennek érdekében valamiféle modus vivendi alapján meg kellene egyezniük a cél érdekében a jobikkal is. Az u.n " demokratikus ellenzék" soha nem fogja leváltani a NER-t egyedül.Tippem lennének ami alapján kidolgozható lenne az együttmüködés a cél érdekében, de nem vagyok politikus, és pláne nem hivatásos. Ha erre nem képesek éppen ideje hogy eltünjenek a süllyesztőben mert nem képviselik a választóik érdekeit
Bicska Maxi
2017. május 03. 19:56
gyurcsány azért ilyen szomorú mert feltolták neki az anál tágítót vagy azért mert nem...
edvind johnsson
2017. május 03. 19:42
Jó a műsor, hadd üssék egymást, addig sem Magyarországot támadják.
Akitlosz
2017. május 03. 17:47
Nem a Fidesz meg a Jobbik a rendkívül jók. Hanem ezek a ... többiek a rendkívül gyengék és hibás politikát folytatók.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!