Lázár: Nem az ügynöki, hanem a megrendelői listákat kell nyilvánosságra hozni

2017. március 17. 12:54

Azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották – jelentette ki Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés. Lázár szerint álvita folyik az ügynökkérdésről, ugyanakkor úgy gondolja: egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között.

2017. március 17. 12:54

Nem az ügynök-, hanem a megrendelői lista nyilvánosságra hozatala a valódi kérdés, azokat kell megismerni, akik a gaztetteket, a megtorlást elrendelték és végrehajtották – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

Lázár: Egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között

Lázár János az Emlékpont „Kádár-huszárok és pártkatonák – Munkásőrök Hódmezővásárhelyen, 1957-1989” című kiállításának megnyitóján kifejtette: álvita folyik az ügynökkérdésről, 27 éve várat magára a megrendelők megismerése. „Nem árt tudni, kik voltak azok, akiknek a párttagság sem volt elég, hogy kivegyék a részüket a rendszerből” – fogalmazott, hozzátéve, hogy mindenkinek megadják majd a megszólalás lehetőségét.

Megjegyezte: tudja, hogy más volt a felelőssége annak, aki 1957 után lépett be a munkásőrségbe, mint annak, aki karriervágyból vagy megfelelési kényszerből, a hetvenes-nyolcvanas években csatlakozott a szervezethez. „Nem vendettát akarunk itt Hódmezővásárhelyen”, hanem bocsánatkérést és a hibák beismerését – húzta alá. Közölte: 1990 óta a Kádár-rendszer gaztetteiért Magyarországon senkit sem vontak felelősségre, senki sem került börtönbe. „Egyre inkább elmosódnak a határok gyilkos és hős között” – jelentette ki a miniszter.

Lázár szerint Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál

Lázár János azt mondta: Kádár Jánost Szent István és Mátyás király után az egyik legjelentősebb történelmi személyiségnek tartják az emberek, holott „Kádár nem volt több egy köztörvényes gyilkosnál”. A miniszter emlékeztetett arra, hogy néhány hónapja Budapest utcáin óriásplakátokon kikerült 1956 hőseinek a neve. Reményét fejezte ki, hogy egyszer a gyilkosok neve is felkerül a falakra. 

Kifejtette: a Munkásőrség az 1956-os forradalom utolsó mozgalmának elfojtása, a rend fenntartása, egy esetleges újabb ellenforradalom vérbe fojtása érdekében jött létre. Aki a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) tagja volt, az 1989-ig arra esküdött, hogy megakadályozza a magyarok szabadságát, önrendelkezését. Ennek ellenére volt 7-7,5 millió ember, aki nem lett párttag, mégis tudott boldogulni – mondta a miniszter. Hozzátette, ez jelzi, hogy a tisztességhez, a helytálláshoz, a becsületes élethez nem feltétlenül kellett párttagság. 

Ahhoz csak a kényelem, az érdemtelen előrejutás, a nagyobb tanácsi lakás és a jobb autó miatt volt szükség – mondta Lázár János.

Nyilvánosságra hozhatják közel ezer munkásőr és karhatalmista nevét

A térség fideszes országgyűlési képviselője arra bátorította az Emlékpont vezetőjét, Miklós Pétert, hogy hozza nyilvánosságra annak a csaknem ezer munkásőrnek és karhatalmistának a nevét, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében.

Miklós Péter közölte: tavaly óta kutatják az 1956-os eseményeket, idén a megtorlásokra fókuszálnak. A tárlatot éppen hatvan évvel a munkásőrség vásárhelyi szervezetének megalakulása után nyitották meg. 

Ősszel, a Nemzeti emlékezet hetén terveznek megjelentetni egy saját kutatásaikon alapuló kötetet, amely monografikus igénnyel tárja fel a hódmezővásárhelyi munkásőrség 1957 és 1989 közötti történetét. Abban szerepelni fog a több mint 950 munkásőr és karhatalmista neve – mondta az MTI-nek.

Saját munkásőr-kiállítás

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy a munkásőrség egy időben nagyobb létszámú volt a Néphadseregnél, és bár utánpótlást, az úgynevezett Ifjú Gárdát nem sikerült létrehozni, a szervezet „néhány évtizedre mégis elintézte az ország sorsát”. Hozzátette: a hódmezővásárhelyi munka példaértékű kell, hogy legyen más települések számára, hogy elkészítsék saját munkásőr-kiállításukat.

A kiállításmegnyitót tudományos konferencia követte, amelyen a Veritas Történeti Kutatóintézet és az Emlékpont munkatársai öt előadásban mutatták be a munkásőrség országos és helyi történetét. (MTI)

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2017. március 19. 18:54
Látható, hogy mindenki a maga szemszögéből nézi a kérdést! - az 1965 körül, vagy a '70 után születettek (ilyen Lázár is) egyszerűen nem tudják beleélni magukat az akkori felnőttek problémáiba; - a lelki vagy egzisztenciális terror alatt tartottak értik, mivel jól tudják, hogy senkiben (rokonban, jóbarátban, munkatársban, stb) sem bízhattak meg 100%-ban s ezért egész életükben szinészkedniük kellett; - akiket megpróbáltak vagy sikerült beszervezni, azok tudják, hogy min mentek végig, túlnyomó többségük senkinek sem ártott még ha jelentett is, pláne ha meg nem; - akik azzal verik a mellüket, hogy őket nem sikerült beszervezni, azokat valójában senki sem akarta, mivel - pláne '70 után - nem jelentettek értékes információ forrást a hatalom számára; - a pártagok eleve nem lehettek beszervezve, mert nekik pártfeladat volt az "ellenséges" jelenségek jelentése pártvonalon; többségük nem foglalkozott vele; - külföldi kiküldetésnél, külföldiekkel hivatalos kapcsolatba lépőknél viszont kötelező volt a jelentés; náluk az számít, hogy ezt mennyire teljesítették buzgómócsing módra; stb, stb. A megrendelőkről nem készült lista, ergo felesleges azt kérni, az információkat szakemberek dolgozták fel és továbbitották a hatalom különböző, érintett, szektoraiba. Az ügynöklistáknak akkor lenne értelme nyilvánosságra kerülni, ha mellékelve lennének a jelentéseik is s azokból kiderülhetne, hogy mennyire volt számukra élvezet vagy nyűg a mószerolás.
Felebarát
2017. március 19. 10:21
mindent hozzon nyilvánosságra, oszt jó napot
Marco
2017. március 19. 10:14
Azért ne mentsük már fel az ügynököket sem! Nem volt kötelező! Engem is megkörnyékeztek, egyrészt kirúgással fenyegettek, másrészt előléptetést ígértek, így próbáltak rávenni hogy jelentsek.Nemet mondtam, és kiderült hogy csak blöfföltek, mégsem rúgtak ki.
írmag
2017. március 18. 09:24
A listákat kell nyilvánosságra hozni! Nehogy már az legyen sajnálatos, hogy engem csak besúgtak. Az élhetőség emberi normáit vették semmibe a megbízók, de az alkalmazottaik is. Elszámolással tartoznak az embertársaiknak, ha kell, ezt kényszerűen is meg kell tenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!