Erdély-zászlóval vonuló ünneplőket büntettek román csendőrök Kolozsváron

2017. március 15. 12:59

A román csendőrök Erdély-zászlót vivő ünneplőket emeltek ki a kolozsvári március 15-i felvonulás tömegéből, majd miután nem voltak hajlandóak bevonni a lobogót, 35 ezer forintos bírsággal sújtották őket.

2017. március 15. 12:59

Erdély-zászlót vivő ünneplőket emelt ki a csendőrség a kolozsvári március 15-i felvonulás tömegéből – közölte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A csendőrség Fancsali Ernőnél, az EMNP kolozsvári szervezetének elnökénél és négy másik felvonulónál kifogásolta az Erdély-címeres kék-piros-sárga lobogót. 

Fancsali Ernő az MTI-nek elmondta, a csendőrök arra hivatkoztak, hogy a rendezvényt szervező Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem tette lehetővé, hogy a magyar és a székely zászlón kívül más zászlókkal is vonuljanak az ünneplők. Hozzátette: azt kérték tőle, hogy vonja be a zászlót, vagy távozzon a felvonulók közül. Mivel a felkérésnek nem tett eleget, őt és egy másik Erdély-zászlót vivő felvonulót 500 lejes (35 ezer forint) bírsággal sújtották. 

Az EMNP helyi vezetője elmondta: azt írták a jegyzőkönyvbe, hogy nem vette alá magát a szervezők kérésének. Megjegyezte, a csendőrök nem kifogásolták a zászló használatát, így továbbra is lobogtathatta Erdély zászlaját Kolozsvár főterén, de ezt csakis az ünneplő, felvonuló tömegtől távol tehette. 

A politikus hozzátette, már tavaly is kifogásolta a csendőrség az Erdély-zászlókat, de akkor – az ünnepi rendezvény egyik szónoka lévén – engedelmeskedett a felszólításnak, és bevonta a lobogót. Kijelentette, a bírságolási jegyzőkönyv érvénytelenítését fogja kérni a bíróságon. 

Kolozsváron hagyományos módon felvonulással kezdődik, ünnepi istentisztelettel folytatódik, majd az egykori Biasini szálló előtt tartott beszédekkel és koszorúzással fejeződik be az ünnepi események sora. Az egykori szálloda falán emléktábla őrzi, hogy Petőfi is vendége volt az épületnek. (MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jolly77
2017. március 15. 13:12
migráns
3M..
2017. március 15. 13:09
A kócos asszony folytatása Szíjj-ártó, mélyen hallgat az ügyben. Hogy védik ezek a magyar állampolgárok érdekeit? A Jobbik várja a román bocsánatkérést! Mihelyst kormányon lesz, hevesen reagálni fog amikor megsértik állampolgárainak jogait. Emellett hasonló esetekben felfüggesztik a majdani találkozókat, és megtiltják a román diplomaták repülőútjait Magyarországra. Így kell a magyar érdekeket és az állampogárokat megvédeni! Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!