Római Nyilatkozat

2017. március 26. 20:03

Közösen fogunk fellépni, ha kell, különböző sebességgel és mélységben, ám közös irányt tartva, ahogy azt a múltban is tettük, eközben betartjuk a Szerződéseket és nyitva tartjuk kapuinkat azok előtt, akik a későbbiekben kívánnak csatlakozni hozzánk. Uniónk egységes és megbonthatatlan.

2017. március 26. 20:03
27 tagállam és az EU vezetői

A 27 tagállam, az Európai Tanács, az Európai Parlament
és az Európai Bizottság vezetőinek nyilatkozata

*

A 27 tagállam, illetve az uniós intézmények vezetőiként büszkén tekintünk az Európai Unió eredményeire: az európai egység építése bátor, előremutató vállalkozás. Hatvan évvel ezelőtt, két világháború tragédiájából eszmélve úgy döntöttünk, hogy összefogunk és hamvaiból újjáépítjük kontinensünket. Egyedülálló Uniót építettünk, közös intézményekkel és szilárd értékekkel. Az Európai Unió a béke, a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság elvén alapuló közösség, valamint gazdasági nagyhatalom, amely a világon egyedülálló mértékű szociális védelmet és jólétet biztosít.

Az európai egység a kevesek álmából a sokak reményévé vált. Aztán Európa újra egységbe forrt. Egységesek vagyunk és meg is erősödtünk: Európa-szerte emberek százmilliói élvezik az új tagállamokkal bővült és a múltbéli megosztottságon felülemelkedő Unió jelentette előnyöket.

Az Európai Uniónak korábban nem tapasztalt globális és belső kihívásokkal kell szembenéznie: regionális konfliktusokkal, a terrorizmussal, a fokozódó migrációs nyomással, a protekcionizmussal, valamint társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekkel. Eltökélt szándékunk, hogy megfeleljünk a gyorsan változó világ kihívásainak, mint ahogy az is, hogy biztonságot és új lehetőségeket kínáljunk polgárainknak.

Még nagyobb egységet, még erősebb szolidaritást fogunk felmutatni és tiszteletben tartjuk a közös szabályokat, ezzel pedig erősebbé és ellenállóbbá tesszük az Európai Uniót. Szükségünk van az egységre, ugyanakkor szabad akaratunkból döntünk az egység mellett. A globális folyamatok egyenként háttérbe szorítanák országainkat. Együtt van a legjobb esélyünk arra, hogy befolyással legyünk ezekre, és hogy megvédjük közös érdekeinket és értékeinket. Közösen fogunk fellépni, ha kell, különböző sebességgel és mélységben, ám közös irányt tartva, ahogy azt a múltban is tettük, eközben betartjuk a Szerződéseket és nyitva tartjuk kapuinkat azok előtt, akik a későbbiekben kívánnak csatlakozni hozzánk. Uniónk egységes és megbonthatatlan.

Az elkövetkező tíz évben olyan Uniót kívánunk építeni, amely biztonságos és védett, amelyet jólét, versenyképesség, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás jellemez, és amely képes és hajlandó a globalizáció alakítására és arra, hogy vezető szerepet vállaljon a világban. Olyan Uniót szeretnénk, melyben a polgárok számára a kulturális és társadalmi fejlődés, valamint a gazdasági növekedés egyre bővülő lehetőségei állnak rendelkezésre. Olyan Uniót szeretnénk, amely nyitott marad azon európai országok előtt, melyek tiszteletben tartják értékeinket és elkötelezettek azok érvényesítése mellett.

Ezekben a változó időkben, és tudatában polgáraink aggályainak, elkötelezzük magunkat a római program mellett, és az alábbiakon fogunk munkálkodni:

1. biztonságos és védett Európa: olyan Unió, ahol az összes polgár biztonságban érzi magát és szabadon mozoghat, ahol biztosított a külső határok védelme, amely hatékony, felelős és fenntartható, a nemzetközi normákat tiszteletben tartó migrációs politikát folytat; olyan Európa, amely elszánt küzdelmet folytat a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen;

2. virágzó és fenntartható Európa: olyan Unió, amely elősegíti a növekedést és a munkahelyteremtést; olyan Unió, ahol az erős, összekapcsolt, folyamatosan fejlődő egységes piac – amely képes élni a technológiai átalakulással –, valamint a stabil és egyre erősebb közös valuta révén újabb kapuk nyílnak meg a növekedés, a kohézió, a versenyképesség, az innováció és a kereskedelem előtt, különösen a kis- és középvállalkozások számára; olyan Unió, amely a beruházások, a strukturális reformok, valamint a gazdasági és monetáris unió megvalósítását célzó intézkedések révén elősegíti a tartós és fenntartható növekedést; olyan Unió, melyet a gazdasági konvergencia jellemez; olyan Unió, ahol biztosított az energiaellátás és megfizethető az energia, a környezet pedig tiszta és biztonságos;

3. szociális Európa: olyan Unió, amely a fenntartható fejlődés alapjain nyugszik és amely előmozdítja a gazdasági és társadalmi fejlődést, a kohéziót és a konvergenciát, ugyanakkor megőrzi a belső piac integritását; az egyes nemzeti rendszerek különbözőségeinek és a szociális partnerek kulcsszerepének figyelembevételével működő Unió; a nők és a férfiak egyenlőségét előmozdító, valamint mindenki számára jogokat és egyenlő esélyeket biztosító Unió; olyan Unió, amely felveszi a küzdelmet a munkanélküliséggel, a diszkriminációval, a társadalmi kirekesztődéssel és a szegénységgel; olyan Unió, ahol a fiatalok a lehető legjobb oktatásban és képzésben részesülnek és a kontinensen bárhol tanulhatnak és vállalhatnak munkát; kulturális örökségünket megőrző és a kultúrák sokféleségét előmozdító Unió;

4. a nemzetközi porondon erőteljesebben fellépő Európa: olyan Unió, amely továbbfejleszti a meglévő partnerségeit, újakat épít ki, és amely a stabilitást és a prosperitást mozdítja elő nemcsak közvetlen, keleti és déli szomszédságában, hanem a Közel-Keleten és Afrikában is, csakúgy, mint az egész világon; olyan Unió, amely kész nagyobb felelősséget vállalni és támogatást nyújtani egy versenyképesebb és integráltabb védelmi ipar megteremtése érdekében; olyan Unió, amely elkötelezett a tagállamok közös biztonságának és védelmének megerősítése iránt, többek között az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével együttműködve, biztosítva a két szervezet tevékenységeinek kiegészítő jellegét, valamint figyelembe véve a tagállami körülményeket és jogi vállalásokat; az ENSZ-ben szerepet vállaló Unió, amely kiáll a szabályokon alapuló többoldalú rendszer mellett, amely büszkén képviseli értékeit, megvédi polgárait, előmozdítja a szabad és tisztességes kereskedelmet, és amely előremutató globális éghajlat-politikát folytat.

Abban a szilárd hitben fogunk törekedni ezen célok elérésére, hogy Európa jövője a mi kezünkben van, és hogy e célok elérésének legjobb eszköze az Európai Unió. Elkötelezzük magunkat az iránt, hogy meghallgassuk a polgáraink által megfogalmazott aggályokat, és együtt fogunk működni tagállami parlamentjeinkkel. A tagállamok egymással és az európai intézményekkel a bizalom és a lojális együttműködés szellemében és a szubszidiaritás elve alapján fognak munkálkodni, azon keretek között, amelyek a legjobb eredményeket hozzák – legyen az az Unió, a tagállamok, a régiók, vagy a helyi közösségek szintje. Elég mozgásteret fogunk biztosítani e különböző szinteken ahhoz, hogy Európa innovációs és növekedési potenciálja növekedhessen. Azt akarjuk, hogy az Unió mindig az aktuális problémákkal arányos válaszlépéseket tegyen. Elő fogjuk mozdítani a demokratikus, hatékony és átlátható döntéshozatali eljárást és a megvalósítás javítására fogunk törekedni.

Vezetőkként – az Európai Tanács és az intézményeink nyújtotta keretek között munkálkodva – gondoskodni fogunk a mai napon elfogadott program végrehajtásáról, hogy az formálhassa jövőnket. A jó ügyért egyesültünk. Európa jelenti a közös jövőnket.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2017. március 27. 09:12
Annó volt már ilyen, csak akkor a SZU és a KGST megbonthatatlan egysége volt a fáma.
KannibálTatárÚr
2017. március 27. 08:52
Az EU-t is be kell tiltani! Az miatt a sok ötágú csillag miatt a zászlaján mást nem érdemel.
áfonya
2017. március 27. 01:18
Az eus vezetők felelőssége kimaradt ,ezt mind a tagállamok kötelezettségéről szól ,na és a brüsszeli vezérek felelőssége kötelessége hol van leírva.
2017. március 27. 00:18
Ezzel de iure végül is rábólintottak a kétsebességes Unióra, ami de facto a keleti rész számára rückwärts-et jelent. Talán ez a 27 év "legkomolyabb" eredménye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!