V4-es csúcstalálkozó lesz az élelmiszerek eltérő minősége miatt

2017. február 24. 08:35

A visegrádi országok rendkívüli csúcstalálkozót hívnak össze amiatt, mert szlovák meg magyar vizsgálatok kimutatása szerint a multik más minőségű termékeket szállítanak a kelet-közép-európai piacokra, mint Nyugat-Európába. A találkozót kezdeményező Robert Fico szlovák kormányfő szerint ez a gyakorlat megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait.

2017. február 24. 08:35

Rendkívüli kormányfői csúcstalálkozón foglalkozik majd a négy visegrádi ország - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – azzal a problémával, hogy a nagy nemzetközi cégek eltérő összetételben és minőségben forgalmazzák azonos márkájú élelmiszertermékeiket Nyugat-, illetve Kelet-Európában – jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.

A TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint Robert Fico azt mondta: a visegrádi négyek felszólítják az Európai Bizottságot, hogy haladéktalanul foganatosítson intézkedéseket, amelyek meggátolnák ennek a gyakorlatnak a folytatását.

A csúcstalálkozót a cseh közszolgálati hírtelevízió (CT24) szerint Pozsony kezdeményezte, és a közeli napokban kerül sor rá Lengyelországban, amely jelenleg a V4 soros elnöki tisztségét ellátja. A találkozó pontos helyszíne és időpontja még egyeztetések témája.

Elfogadhatatlan

Elfogadhatatlan, hogy a nemzetek feletti társaságok a posztkommunista országokba olyan termékeket szállítsanak, amelyek minősége gyengébb, mint azoké, amelyeket azonos csomagolásban Nyugat-Európa üzleteinek pultjain találhatunk” – szögezte le Robert Fico.

Követelni fogjuk az Európai Bizottságtól, hogy minél rövidebb időn belül olyan törvénymódosításokat fogadjon el, amelyek lehetetlenné teszik az említett gyakorlatot, amely megalázza Szlovákia, Magyarország, Lengyelország és Csehország állampolgárait” – hangsúlyozta a szlovák kormányfő. Szerinte a megoldási lehetőségek egyike az is, hogy a gyártók az érintett termékeiket más néven fogják forgalmazni Nyugaton és más néven Keleten.

Robert Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén a szlovák kormány az európai polgári kezdeményezés eszközéhez is folyamodhat ebben a kérdésben. Ha ezt több országból legalább egymillió állampolgár támogatná, az Európai Bizottságnak kötelezően foglalkoznia kellene a témával.

Válaszintézkedések jöhetnek

Amennyiben a mai helyzet rövid időn belül nem változik, Pozsony kész válaszintézkedéseket hozni. „A vita lényege lehet például az, hogyha Brüsszel ebben az elvi ügyben nem  hajlandó  támogatni  bennünket (...), akkor mi Szlovákiában hozunk egy olyan belső előírást, miszerint például minden közétkeztetési hálózatba kerülő élelmiszer mondjuk kizárólag Szlovákiából származhat. Nagy örömmel megyünk perre ebben az Európai Bizottsággal” – fejtette ki Fico.

Szlovák szakértők korábban sajtóban közölt álláspontja szerint egy ilyen intézkedés jelenleg nagy valószínűséggel sértené az európai uniós jogot.

Más a minőség

Szlovákiában a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a laboratóriumi teszteknek az eredményeit, amelyekben a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott azonos élelmiszertermékeiket elemezték és hasonlították össze. A több mint kéttucatnyi termék minősége Ausztriában magasabb és jobb volt mint Szlovákiában, ez elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik. Két nemzetközi cég tiltakozott a nyilvánosságra hozott adatok ellen, mert szerintük a tesztek módszertana hibás volt.

Hasonló összehasonlításokat végeztek korábban a csehek is, amelyekből az derült ki, hogy ugyanazon termékek minősége általában jobb Németországban és Ausztriában mint Csehországban. A problémára a cseh és a magyar politikusok is felhívták a figyelmet, és hangsúlyozták, hogy szükségesnek tartják annak haladéktalan megoldását.

(MTI)

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2017. február 24. 14:19
Aztán van még egy szempont, ami nem elhanyagolható. Azt tudjuk, hogy konkrétan Svájcban és Németországban is a helyi vízminőséghez, szokásokhoz szabják a tömegcikknek számító fogkrémek, mosó- tisztítószerek, testápolók vegyi összetételét. Ahogy az alapélelmiszerékét is. Van ennek valami kormányszintű hivatala náluk. Amikor itthon használjuk a kinti termékeket, nem feltétlenül ugyanazt a hatást érjük el, mert nálunk pl. klóros a csapvíz...de ha eleve silányabb minőséget kapunk? Ezt biztosan nem veszik figyelembe a nagykerek, ahogy itthon sem törődnek vele, mert akkor nem lenne táplálékkiegészítőből sem annyiféle, a Világ négy égtája felől, mintha mindegy lenne, hogy milyen a táplálkozási szokás, vagy a helyi termékek tápértéke? Szóval, valahol oitthon is koordinálni kellene, mi az, amire szükségünk lehet? Ugye, itthon a legáltalánosabb pl. a babatusfördő, szappan, sampon használata, nade azt meg Angliában gyártják....
Szívemből magyar
2017. február 24. 12:12
Magyarország élére egy magyar Fico kéne.
Maddox
2017. február 24. 11:12
Aztán ha az osztrák minőséget osztrák arak is követik, akkor leszünk csak igazán megalázva.
Korrupt Kornél
2017. február 24. 10:48
bizony, vannak olyan termékek, melynek adatai a csomágoláson csak a volt szocialista országok nyelvén van. Így már tudni a gyártásnál, hova küldik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!