Navracsics megvédte Gorka Sebestyént

2017. február 28. 11:53

A magyar EU-biztos véleménycikkben állt ki az utóbbi időben antiszemitizmussal és fasiszta kapcsolatokkal megvádolt magyar származású Trump-tanácsadó mellett. Navracsics Tibor szerint undorító, hogy olyan eszmékhez kötik Gorka Sebestyént, amik ellen egész életében küzdött, és úgy látja: ezzel az aktussal a demokráciának általában is ártanak a Gorkát mocskolók.

2017. február 28. 11:53

Véleménycikkben állt ki Trump magyar származású tanácsadója, Gorka Sebestyén mellett Navracsics Tibor. A The Hill portálon megjelent írásában a magyar uniós biztos leszögezte: azért reagál az általa hamisnak nevezett állításokra, miszerint Gorka szimpatizálna a fasiszta és antiszemita eszmékkel, mert szerinte emögött tisztán politikai okok vannak. Navracsics szerint mindannyiunk és a demokrácia érdeke is, hogy az ilyenek ellen felszólaljunk. Mint azt az uniós biztos írja: Gorka egész életében harcolt a fasiszták és az antiszemiták ellen.

Navracsics a cikkben leírta, hogyan ismerkedett meg a Nagy-Britanniában, 56-os emigráns szülők gyerekeként született Gorkával, hogyan szolgálta Gorka már az Antall-kormányt is, majd méltatta a nemzetbiztonsági területen kifejtett tevékenységét. Navracsics leszögezte: Gorka azt képviselte, hogy ahogy a nácikat érintően a háború utáni Németországban, úgy a kommunistákkal szemben az 1990 utáni Közép-Európában is szükség volna a lusztrációra, és a múlttal való őszinte szembenézésre a demokrácia jövője szempontjából. Navracsics szerint mindezek fényében még undorítóbb az a médiatámadás, ami antiszemitizmussal és fasiszta csoportokkal való kapcsolattal vádolja Gorkát. 

Az EU-biztos szerint Gorka nem személyes nyereség, hanem a klasszikus nyugati liberális eszmék miatt küzdött a kommunistából szocialistákká vedlett politikusok, vagy az olyan új pártok, mint a Jobbik irredenta és gyűlöletkeltő üzenetei ellen.

Navracsics írásának végén megismétli, amire az elején is utalt: hogy ugyan a politika véres sport, de amikor egy olyan elvitathatatlan teljesítményű és élettörténetű személyt, mint Gorka Sebestyént hamisan megvádolják és olyan ideológiákhoz kapcsolják, ami ellen egész életében harcolt, akkor annak mindannyian meg fogjuk fizetni az árát, és a demokrácia mindannyiunk számára beszennyeződik. 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2017. február 28. 16:32
Arról tudni kell, Navracsics azután védi Gorkát, hogy egy és ugyanazon napon, ugyanazzal az okfejtéssel Gorkát össztűz alá vette a New York Times, a Washington Post és - ha jól tudom - a Forward. A hasonló támadási taktika csakis a véletlen műve, mert: NINCS KÖZPONTBÓL EREDŐ IRÁNYÍTÁS HÁTTÉRÉKNÉL... Az meg, hogy a Times, a Post és a Forward ugyanazon kézben lenne, de legalábbis a kezet tartó kar azonos, még a felvetése is felháborító...
Öreg
2017. február 28. 14:58
Heller Ágnes a Lukács szobor ügyében vette elő az antiszemita vádat, pedig csak Lukács undorító múltját kell figyelembe venni!
Vampire
2017. február 28. 13:56
A fasisztàkok azok,akiket a zsidó "illetèkes megmondok" annak neveznek. 72 ève màr. És akkor mi lesz,ha kiderül,a "nácikok" voltak a "jók",a "demokratàkok" meg a rosszak.. :)
Mystes
2017. február 28. 13:32
a 2. vh azért tört ki, mert az elsőt rosszul zárták le. változtattak ezen a 2. vh után? nem, mert a helyzet még rosszabbra fordult. ma ugyanaz a status quo van európában! tesznek valamit? nem. szőnyeg alá söprik. ezt nevezik eu-nak. népek önrendelkezését, a kurva életbe! mikor fogunk már végre idáig eljutni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!