Röszke: kiakadt a külügy az amerikai közleményre

2016. december 07. 11:28

A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériuma magyar bírósági ítéleteket kommentál.

2016. december 07. 11:28

Reagált az amerikai külügyminisztérium röszkei zavargások kapcsán született ítéletekről szóló közleményére a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke. Menczer Tamás szerint „furcsa, hogy a világot a hatalmi ágak szétválasztásáról rendszeresen kioktató amerikai külügy most arra szólít fel egy kormányt, hogy avatkozzon be a bíróság dolgába”. Lehet, hogy ez az Egyesült Államokban lehetséges, de Magyarországon nem az, sőt itt „nem is az úgynevezett civil szervezetek, hanem igenis a bíróság dönt azoknak a sorsáról, akik bűncselekményt követtek el, és ez így is marad, függetlenül attól, hogy az Egyesült Államok külügyminisztériumának ez tetszik vagy sem” – fogalmazott.

A sajtófőnök kiemelte: megtámadni a magyar határt, több órán keresztül támadást vezényelni a határt védő magyar rendőrök ellen súlyos bűncselekmény, amiért súlyos büntetés jár. „Magyarország soha nem fogja számon kérni az amerikai bíróságokon az amerikai rendőröket megtámadó terroristák elítélését” – áll Menczer Tamás közleményében. (MTI)

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemjoe
2016. december 07. 19:47
Még az jutott az eszembe, hogy valószínűleg nem a CÖF-re gondoltak, amikor a független civil csoportokat emlegették, hanem a bravúros helsinki bizottság, meg a zemberijogok központja járhatott a fejükben.... Off: erről a helsinki bizottságról valahogy mindig a Csini baba c. film jut eszembe, meg a Bizottság zenekar..... na mindegy. :)
Szúnyog
2016. december 07. 19:35
Azért azok képezik a legalját, akik nem értenek egyet ezzel a nyilatkozattal.
nemjoe
2016. december 07. 19:22
Szerintem nem kizárt, hogy egy szíjáés, vagy moszatos fizetésen vergődő zavarkeltőt sikerült lesittelni, oszt most meg próbálják valahogy kivakarni a slamasztikából, bár ez elég gyenge próbálkozásnak tűnik. Egyébiránt ritka színvonaltalan megnyilvánulás volt ez az ámerikánus külügyértől.... Szinte érthetetlen.
kjkj945
2016. december 07. 14:20
A jusa azt hiszi jussa van ahhoz, hogy belepofázzon egy szuverén európai állam belügyeibe. Talán trump majd rendet vág??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!