„Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre!” – elindult az RMDSZ kampánya

2016. november 06. 18:07

Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár – mondta Markó Béla volt RMDSZ-elnök a szövetség kolozsvári kampánynyitó rendezvényén vasárnap. Az eseményen számos erdélyi magyar politikus felszólalt. Kelemen Hunor szerint alkotmányba kell iktatni az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket.

2016. november 06. 18:07

Kelemen Hunor szerint az elkövetkező parlamenti ciklusban alkotmányba kell iktatni a modern Románia jogi és morális alapjának tekintett 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a nemzeti kisebbségeknek tett ígéreteket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a kolozsvári Horia Damian sportcsarnokban a szövetség kampánynyitó rendezvényén jelentette ki mindezt mintegy 1500 meghívott jelenlétében. 

„Az a rezolúció, amelyben az ország területén élő őshonos kisebbségeknek az oktatásban, kultúrában, közigazgatásban és igazságszolgáltatásban teljes jogegyenlőséget ígértek, az anyanyelv teljes körű használatát és saját maga által választott vezetőket (...), ez nem pusztán ígéret, hanem törvény. Ezt pedig egy új alkotmánynak kell rögzítenie” – fogalmazott Kelemen Hunor. 

„A veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett feldolgozni”

Kelemen Hunor kijelentette: az erdélyi magyarság számára 1918 a veszteség éve volt, és ezt a veszteséget egy évszázad alatt sem lehetett elfelejteni és nem lehetett feldolgozni. „De ahogy tudta Kós Károly nemzedéke, tudta Márton Áron nemzedéke, tudta Sütő András és Domokos Géza nemzedéke, úgy tudnunk kell nekünk is: nem jajongani, de cselekedni, dolgozni, építkezni kell!” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Egy szárnyaitól megfosztott madár hasonlatával élve jelentette ki: az erdélyi magyarságnak sem elég, ha csak gubbaszthat. „Szeretnénk, akarunk repülni. Meg kell őriznünk mindkét szárnyunkat, és csak együtt vagyunk képesek a szárnyalásra” –fogalmazott. 

Markó: Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre!

A rendezvényen Markó Béla, a parlamenti politizálásból 26 év után visszavonuló volt RMDSZ-elnök a romániai autópálya-építések kudarcával szemléltette, hogy mit is jelent Erdély számára a bukaresti kormányzás. 

„Tessék rábízni Székelyföldet a székelyekre! (.) Tessék odaadni Erdélynek azt a költségvetést, ami jár, tessék rábízni az itteni magyarokra és románokra, (.) és építünk egy másik Erdélyt, ahol tényleg otthon leszünk valamennyien, de amíg Bukarest 12 év alatt 50 kilométert tudott megépíteni a tervezett 400 kilométer autópályából, amíg a városaink kevés kivétellel úgy néznek ki, mint 25 évvel ezelőtt, arra megy el az energiánk, hogy megvédjük azokat a jogokat, amelyeket szívós küzdelemmel alkotmányba és törvénybe foglaltunk” – jelentette ki Markó Béla. 

Antal Árpád szerint Székelyföldet meg kell menteni Bukaresttől

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kijelentette: azért kell megmenteni Kolozsvárt, Nagyváradot és Székelyföldet Bukaresttől, „mert 98 év alatt sokkal több problémát okoztak, mint ahányat megoldottak”. Hozzátette: „azt kérjük, amit megígértek nekünk 1918-ban, ami nekünk jár. Legyen a magyar nyelv is hivatalos nyelv, ahol többségben vagyunk!” Antal Árpád hozzátette: „nem az erdélyi valóságot kell a bukaresti alkotmányhoz igazítani, hanem az alkotmányt az erdélyi valósághoz”.

A kampánynyitón szót kapott Biró Zsolt, a választásokon az RMDSZ-szel szövetségben induló Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is. Szerinte olyan korban kell érvényesíteni a közösség érdekeit, amikor a megszerzettnek hitt jogokat is elvitatják. „Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok, Horvát Annák, Ráduly Róbertek, Mezei Jánosok és Antal Árpádok vagyunk” – sorolta azoknak a magyar közéleti szereplőknek a neveit, akik ellen eljárást indított a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA). „Józan ész, magyar szolidaritás, felelősség a magyar választók iránt!” – fogalmazta meg a hármas jelszót Biró Zsolt. 

A kolozsvári sportcsarnokban összegyűlt RMDSZ-szimpatizánsokról a rendezvény végén egy drón segítségével közös fotó készült.

(MTI)

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2016. november 08. 10:44
Most látom,hogy a kép jobb sarkán ott virít Isten Láncfűrésze.Hánynom kell.
Paskai
2016. november 08. 10:42
"Tessék rábízni a Székelyföldet a székelyekre!" Tessék rábízni Kurdisztánt a kudisztánokra! Tessék rábízni Amerikát az indiánokra! Stb!
Panzergeneral
2016. november 07. 12:19
A románok körében van egy szólás: azért rendeznek négyévente választásokat, hogy megtudják, kivel fog kormányozni az Rmdsz. Bár viccnek szánták, de sajnos igaz: a Kurkó-Bányai féle Magyar Népi Szövetséget leszámítva ilyen nemzetáruló pártja nem volt a romániai magyarságnak.
jolly77
2016. november 06. 23:55
Ha lenne egy nemzeti kormányunk, akár fel is karolhatná az ilyen ügyeket.. De a magyar kormány részéről ilyenről egy szót sem hallunk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!