Kovács Zoltán a CNN-nek: Senki sem oktathatja a magyar kormányt

2016. október 04. 12:04

A CNN műsorvezetőjével vitázott Kovács Zoltán: a kormányszóvivő szerint az amerikai hírcsatorna magyarországi tudósításaiban sok hazugság volt, kritikáikban pedig rendre a hazai ellenzék és a nyugat-európai baloldal hangja jelenik meg.

2016. október 04. 12:04

A CNN magyar kvótanépszavazásról szóló műsorában Kovács Zoltán kormányszóvivő és Eleni Kounalakis, az Amerikai Egyesült Államok volt budapesti nagykövete vitatkoztak.

A kormányszóvivő az érvénytelen népszavazás következményeiről beszélve elmondta, azért így lett megalkotva a törvény, hogy egy érvényes népszavazás döntése kötelező lehessen akár az adott kérdésben ellentétes parlamenti többséggel szemben. Most viszont más a helyzet, mivel a többségben lévő kormány nyújtotta be a népszavazást és habár jogilag érvénytelen volt az eredmény, 3,3 millió ember szavazott nemmel, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kovács Zoltán kiemelte, a népszavazás felhatalmazás volt a kormánynak, mivel az előző választásokon a migráció nem volt téma. 

Eleni Kounalakis elmondta: a nemek 98 százalékos aránya szokatlan. Kounalakis szerint figyelembe kell venni a szavazók 60 százalékát, akik szembe helyezkedtek a kormány álláspontjáról azzal hogy otthon maradtak vagy érvénytelenül szavaztak. A volt nagykövet beszélt a rossz bánásmódról is, amit a menekültek kapnak Magyarországon.

Kovács Zoltán ezeket a vádakat cáfolta, majd azzal vádolta meg a CNN-t, hogy részrehajlóan közvetíti az eseményeket, a műsorvezető, Christiane Amanpour által felvetett kritikák pedig ugyanazok, mint amiket a magyar ellenzék és a nyugat-európai baloldal ismételget.

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2016. október 06. 21:03
Összehasonlításképpen a Brexitnél a választásra jogosultak 37,4%-a szavazott a kilépésre. Akkor mihez képest kevés a választásra jogopsultak 39,9%-a, akik vasárnap nemmel szavaztak a kvótanépszavazáson?
noMores
2016. október 06. 07:35
Ezt a faszt!?!? Hihetetlen, milyen seggarcokat alkalmaz a fidesz: legalabb az egesz vilag tudja, milyen suttyo a magyar:(
Tüke66
2016. október 05. 13:00
Gyerekek! Csak pozitívan! Milyen nagy dolog, hogy a világ hatalmasa velünk, egy ilyen kicsiny országgal foglalkozik! Csak nem jelentünk nekik problémát?
Droite
2016. október 04. 23:54
Azert igy kijelenteni hogy akik nem szavaztak azok "bojkottaltak" a szavazast azert nagyon pitianer. Volt azt hiszem ket kulonbozo valasztasi lehetoseg igen, nem. Szerintem mindenki tud egy eldontendo kerdesre valaszolni. Na jo majdnem mindenki. Akik igazan bojkottalni akartak volna Orbanbasit azok egyszeru igent huztak volna. Csak elore lehetett tudni hogy 3/4 igenarany lesz legalabb ezert az a 10 000 ember aki igenre szavazott volna az el sem ment, elukon a tulmozgasossal. Ezzel az erovel akkor az orszag 2/3-a elutasitotta az europai unios csatlakozast is. Ja hogy ott veletlenul levittek az ervenyesseget 3 fore. Vajon miert? Egyebkent a kormany az ellenzek kozul kompromisszummal akkor es ugy modosit alkotmanyt ahogy akar ha rendelkezik igy a 2/3-os tobbseggel. Ez ilyen jatek tessek majd otthon maradni, vagy ervenytelen szabazatot leadni 2018-ban is ha nem zavarja az ellenzeket az alkotmanymodositas. Tudomasul kellene venni baloldalon hogy csak 15% szavazoval -aki szavaz- rendelkeznek a jobbik fidesz 85%-ahoz kepest. Tehat picit visszabb az arccal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!