Vona: A baloldal lemondott 2018-ról

2016. szeptember 08. 14:39

Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pártjuk az egyetlen alternatíva 2018-ban, hiszen a baloldal nem tudott túllépni a válságán. Kormányprogramjuk összeállításához a népszavazás után elindítják a valódi nemzeti konzultációt. Vissza szeretnék adni az embereknek a reményt és a szabadságérzetet. A párt három új szóvivője is bemutatkozott Dunakilitin.

2016. szeptember 08. 14:39

A Jobbik az egyetlen alternatíva a 2018-as választáson a Fidesz-KDNP alkotta jelenlegi kormányon kívül – jelentette ki a párt elnöke a Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitin csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján, ahol egyben bemutatta a párt három új szóvivőjét.

A baloldal lemondott a választásokról

A Jobbik Magyarországért Mozgalom szeptember 7. és 8. között Dunakilitin tartja kihelyezett frakcióülését. A tanácskozás főbb témái: az egészségügy, az oktatás és a korrupció. Vona Gábor elmondta: látszik, hogy a 2018-as választás tétje leegyszerűsödött, mert a baloldal nem lábalt ki a válságból, s véleménye szerint nem csak nem tudnának kormányozni, de nem is akarnak, „lemondtak a 2018-as választásról”. Így egyedüli alternatívaként a Jobbik maradt a jelenlegi kormány ellenfele.

A pártelnök a frakcióülés témáit részletezve elmondta, hogy az idén év elején indított valódi nemzeti konzultáció című társadalmi egyeztetést követően 14 kérdést vitatnak meg a frakció tagjai, de a kérdéseket, amelyeket október 2-a után kezdenek eljuttatni az emberekhez, majd csak a népszavazás után szeretnék nyilvánosságra hozni. Hangsúlyozta: arra kérnek mindenkit, hogy válaszoljanak majd a kérdésekre, mert a beérkezett vélemények alapján fogják majd megalkotni kormányprogramjukat.

Visszaadni a reményt

A néppártosodás folyamata sikeresen lezárult, s a következő időszakban a választásra és a kormányzásra szeretnének felkészülni – hangoztatta. Hozzáfűzte: szeretnék visszaadni a társadalomnak a reményt, amely súlyosan megcsappant. Vissza szeretnék adni az embereknek a hitet, hogy Magyarország szabadabb, biztonságosabb és jobb létet biztosítani tudó országgá válhat – mondta. 

A másik fontos feladatként a munkabér emelését jelölte meg Vona Gábor. Úgy fogalmazott, hogy „az Európai Unióba való csatlakozásunk egyik legigazságtalanabb problémája, hogy a magyar emberek európai színvonalú árakon vásárolnak, de ázsiai béreket kapnak.” Céljuk, hogy megakadályozzák az emberek elvándorlását. A munkabéremelés lehetőségeiről pénteken egyeztetnek – hangzott el. 

Vona Gábor beszélt arról is, hogy a remény, a hit és a jólét mellett a szabadságérzetet is szeretnék visszaadni az embereknek. Mint fogalmazott, „a Fidesz, miközben a szuverenitásunkat az MSZP-nél legalább látszatra, de jobban védi, addig Magyarországon elvette a belső szabadságot és egy fullasztó érzés uralkodott el”. 

Mirkóczki Ádám mellé új szóvivők érkeztek

A pártelnök bemutatta a párt három új szóvivőjét is: Szűcsné Major Ildikót, Jakab Pétert és Apáti Istvánt, akik Mirkóczki Ádám jelenlegi szóvivővel megosztva látják el a feladatokat. Szűcsné Major Ildikó a Heves megyei közgyűlés jobbikos képviselője 2010 óta. Területe az oktatás, a szociális, a nők és a családokat érintő témakörök lesznek. Jakab Péter a párt miskolci frakcióvezetője, 2012 óta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke. Területe a hazai létbiztonság megteremtése, a közbiztonság, a rendvédelem, a korrupció, a bérrendezés és az egészségügy területei lesznek.Apáti István hat éve a párt országgyűlési képviselője, területe az igazságszolgáltatás, a magyar-cigány együttélés, az egészségügy és a gazdák érdekképviselete. 

Kérdésre válaszolva a pártelnök az október 2-i népszavazásról elmondta, hogy arra buzdít mindenkit, utasítsa el a kvóta kérdést. Aggályát fejezte ki ugyanakkor, hogy Orbán Viktor miniszterelnök óriási kockázatot vállal a népszavazással, mert ha az érvénytelen lesz, Brüsszel azt mondhatja, hogy a magyar emberek nem utasították el a betelepítést. Álláspontja szerint egyszerűbb és költséghatékonyabb eszköz lehetett volna az alaptörvény módosítása. Az újságírói beszervezésről szóló hírekről szintén kérdésre válaszolva mondta el, hogy az eset megdöbbentő, de „nem lepte meg és biztos, hogy nem ez az első eset.

Mirkóczki Ádám szóvivő, a nemzetbiztonsági bizottság tagja elmondta, hogy a jövő heti nemzetbiztonsági bizottsági ülésen „súlyos kérdésekre kell válaszolnia a Belügyminisztériumnak és az Alkotmányvédelmi Hivatalnak”, vélhetően zárt ülésen. Álláspontja szerint az eset köszönőviszonyban sincs a nemzetbiztonsággal, az inkább egy rosszul sikerült beszervezési ügy.

(MTI)

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. szeptember 11. 04:53
Jobbik a baloldal gyűjtő pártja lett.
áfonya
2016. szeptember 11. 04:53
A baloldal lemondott 2018-ról,Vona a pártját ismét feltöltheti csalódott mszps szdsz-s dks tagokkal
twist
2016. szeptember 11. 04:33
Vona már lassan eszelősnek tűnik "ha majd kormányra kerülünk" dumájával. Jól elvan ő ott a szép nagy pénzért az ellenzéki oldalon, miután mindent és mindenkit elárult.
katus
2016. szeptember 08. 21:08
2016. 09. 8. 20:20 VOLDEMORT MENGYI ROLAND KUBATOV GÁBOR VIZOVICZKI LÁSZLÓ BÚS BALÁZS KORRUPCIÓ VOLDEMORT ERŐSEBB, MINT A VAK KOMONDOR - A FIDESZ FOGGAL-KÖRÖMMEL RAGASZKODIK MENGYI ROLANDHOZ Ragaszkodik a Fidesz Mengyi Rolandhoz. A kormánypárt balatonfüredi frakcióülésén szóba sem került a magát "Voldemortnak" szólíttató, félmilliárdos korrupciós botrányba keveredő képviselő ügye. Igen, nem - válaszolja lakonikus tömörséggel Halász János fideszes szóvivő arra a két kérdésre, hogy Mengyi Roland részt vett-e a párt kihelyezett frakcióülésén, illetve foglalkoztak-e a politikussal szemben folyó eljárással. Szerinte erre semmi szükség, hiszen az Országgyűlés mentelmi bizottsága pénteken úgyis dönt majd a képviselő mentelmi jogáról, amelynek felfüggesztését ő maga is kérte. Miért kellene? - kérdez vissza elkerekedő bociszemekkel Halász, amikor arról érdeklődünk, várható-e a jövőben valamilyen szankció az ötszázmilliós pályázati összeg elsíbolásával lebukott képviselővel szemben. Hiába hozakodunk elő a "vak komondoros" Balogh József példájával, akit már néhány nappal asszonyverős történetének napvilágra kerülése után rászorítottak, hogy lépjen ki a Fideszből. Halász János szerint az más ügy volt, mert Mengyi "elmondta nekünk és önöknek is", hogy a vádakból semmi sem igaz, ők pedig hisznek neki. A Fidesz szóvivője reméli, hogy a politikus a büntetőjogi eljárás lezárulta után is a frakció tagja marad. A jelek szerint Voldemort erősebb a vak komondornál. Halász hasonlóan nem érti miért zaklatjuk a III. kerületi fideszes polgármester Bús Balázs ügyével, akiről a Vizoviczki-perben több tanú is állította, hogy VIP-páholyban vehette igénybe táncoshölgyek szolgáltatásait a diszkópápa szórakozóhelyein. A rendőrségen, és a bíróságon eskü alatt tanúvallomások "igaztalan vádaskodások", ezért "ilyen ügyekkel nem foglalkozunk" - zárja rövidre a kérdést a kormánypárti szóvivő. Most komolyan kérdezi ezt tőlem? Itt egy Fidesz frakcióülés folyik! - akad ki végleg Halász, amikor Vizoviczki László Kubatov Gábornak írt, titokzatosan eltűnt segélykérő leveléről kérdezzük. A dokumentumról Kubatov azt állítja, átadta az ügyészségnek, ám ők azt mondják, soha nem érkezett meg hozzájuk. A Fidesz szóvivőjét végül nem sikerül meggyőznünk arról, hogy a Fidesz frakcióülése kapcsán jogosan feltehető kérdés, hogy a Fidesz alelnöke és pártigazgatója, nem mellesleg az épp ülésező képviselőcsoport tagja hazudott-e egy büntetőjogi eljárás fontos tárgyi bizonyítékával kapcsolatban? Halász János szerint "nem a Fidesz-frakciónak kell megkeresnie ezt a levelet". Ennyiben maradunk. Füreden tombol a vénasszonyok nyara, a nap ragyogóan süt, a tó kellemesen langyos. A Fidesz meg tiszta, mint a kék ég a Balaton felett... https://www.youtube.com/watch?v=S3UyHnRywao
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!