Választási csalástól tartanak Gyurcsányék

2016. szeptember 29. 13:15

A Demokratikus Koalíció választási csalás gyanúja miatt bejelentést tesz a Nemzeti Választási Bizottságnál, mert sajtóhírek szerint minisztériumi és önkormányzati hivatalnokoknak is a hétvégi kvótareferendumon való részvétel és a nem szavazat mellett kell győzködniük a választókat.

2016. szeptember 29. 13:15

Gréczy Zsolt az MTI-nek azt mondta, hogy az elmúlt napokban több ízben is megjelent a sajtóban, hogy a közhivatalnokoknak telefonokat és Kubatov-listát ad a Fidesz, hogy a vasárnapi népszavazásra mozgósítsanak. Az ellenzéki politikus hozzátette, ezt Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester szerdán az ATV-ben elismerte, de szerinte technikai részletkérdés, hogy a közpénzből fizetett állami alkalmazottak a Fidesznek kampányolnak.

„A Fidesz szerint bizonyára a választási csalás is csak technikai részletkérdés. A DK úgy gondolja, nem technikai részletkérdés, hogy a Fidesz választási csalással és pártállami módszerekkel akarja érvényessé tenni a vasárnapi EU-ellenes álnépszavazását, és mindenkit arra buzdít, hogy vasárnap ne menjen el szavazni, ne támogassa a pártállam EU-ellenes támadását” - mondta Gréczy Zsolt. (MTI)

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2016. október 01. 20:38
Mi lesz velünk elvtárs, Ha pofára zuhanunk? Igaz tudták rólunk. Hogy mindig hazudunk! Megpróbáltuk párszor E hont is eladni! De a tanulságot Nem tudtuk levonni... Nem adott az Isten Bőséget, jó kedvet- Hol találunk eztán Jól nyalható Segget?
gonterl
2016. szeptember 29. 19:23
Abban az esetben, ha a választási csalást nem csak a választás időtartamára, és az eredményhirdetést megelőző időszakra,hanem a választást megelőző időszakra is értjük, akkor a kormány máris választási csalást követett el. Az a bírósági döntés, ami a választói címek megszerzését törvénytelennek ítélte, már eleve választási csalásnak fogható fel. Arról most nem beszélek, hogy a kormányt és a FIDESZ-t összekeverni, különösen a költségek tekintetében, felér egy komoly választási csalással. Szerintem, az eredménytől függetlenül, ez a választás csaláson fog alapulni.
javellino
2016. szeptember 29. 17:39
Csalás ? Visszajött a nőstény Jabba a trutymó emília ??
kulakman
2016. szeptember 29. 17:20
Álproblémát kiáltottak , de ha ál lenne ez a fránya migráncs probléma akkor , most a szavazás előtt a közöny lenne a legjobb ellenszer ,faszikáim ,de ebből az ordítozásból is látszik ,hogy nem ál a probléma , hanem valós!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!