Szász Emese edzője Imre Géza ezüstérméről: Komoly vezetői hiba

2016. augusztus 11. 20:00

Komoly vezetői hibának nevezte Kulcsár Győző, hogy Imre Géza az utolsó pillanatban alulmaradt a férfi párbajtőr döntőjében, így „csak” ezüstérmet szerzett. A friss olimpiai bajnok Szász Emese edzője a Kossuth Rádiónak arról is beszélt: a Magyar Vívó Szövetség vezetőivel nem valami rózsás a kapcsolata.

2016. augusztus 11. 20:00

Az olimpiai bajnok Szász Emese edzője, Kulcsár Győző komoly vezetői hibának nevezte Imre Géza vereségét a párbajtőrvívás Rio de Janeiró-i olimpiai döntőjében. A versenyzőként négyszeres olimpiai bajnok vívó a Kossuth Rádiónak nyilatkozva csütörtökön úgy fogalmazott: katasztrófa, ahogyan Imre Géza elveszítette az aranyérmet, amely „ott volt a fogai között”.

A 2015-ös világbajnok kedden 14-10-re vezetett a dél-koreai Park Szang Joung elleni fináléban, de végül 15-14-re kikapott.

Az ezüstérem szép, de ez nem történhet meg, ez komoly vezetői hiba. Ha nem is szimpatikus, de elkezdek bekiabálni, hogy állj meg, kösd be a cipőfűződet, vedd le a sisakodat, vagy fogd meg a kezedet, mintha fájna” – magyarázta Kulcsár Győző. Emlékeztetett rá, hogy Imre négy egyforma tust kapott egy percen belül, de szerinte a versenyzőt nem szabad bántani. „Ilyesmi előfordul, de ezt kintről látni lehet és segíteni kell” – vélekedett.

Kulcsár elismerte, hogy a Magyar Vívó Szövetség vezetőivel „nem valami rózsás” a kapcsolata. „A dolgok nyolcvan százalékával nem értek egyet. Nagyobb a rend, jobbak a körülmények és az anyagi feltételek, de nem látom, hogy a szakembereknek szabad kezük van a szakmai irányításban. Ez nem az én világom” – mondta. Emlékeztetett rá: a szövetség nem delegálta a Magyar Olimpiai Bizottságba, mert nem tartották alkalmasnak rá.

A Nemzet Sportolója októberben azt nyilatkozta, csak azért tevékenykedik még edzőként, mert a párbajtőröző Szász Emeséből is szeretne olimpiai bajnokot csinálni, ami szombaton sikerült is. Szász Emese szombati szerepléséről úgy vélekedett: még senkit nem látott ilyen attitűddel versenyezni. Komoly volt, de jókedvű. Nevetett, mosolygott, viccelődtünk, vagyis nem azt a Szász Emesét láttam, aki Pekingben vívott. Ezen kívül kifogástalan fizikai állapotban van – magyarázta az edző.

 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemoda Buda
2016. augusztus 12. 14:46
Mielőtt elbicikliztek a végtelenbe ! Az edző nyilván nem a döntőben fogja megnevelni tanítványát, de rengeteget segíthet. Egy taktikai bemondás címet érhetett volna. Ehhez az is kell, hogy a versenyző is igényelje a segítséget. Azt azonban, hogy lassítja a dolgokat, időt szakít magának az átgondolásra, végiggondolja a maga eszköztárát és valahogyan értékeli az ellenfelét, kipillant a mesterre - ezt nem a döntőben kell megtanulni és ott már nem is lehet. Imre Géza kitűnő, képzett és taktikus vívó - most azonban beleszaladt egy pillanatnyi túlzott magabiztosságba, és még egy együttes találatot sem tudott kihozni a kellő momentumban. Semmi baj, és nem kell mindjárt temetni ! Ilyen a vívás, ilyen az egész egyéni versenysport ! Géza ezzel fog álmodni még éveken át, tízféleképpen fogja megoldani a virtuális helyzetet ! Nagyon jó tanár lesz belőle !
tevevanegypupu
2016. augusztus 12. 08:56
Most nem azért, de mióta Borkai a MOB elnöke, nem megy..Baromi rossz polgármester és eszméletlenül hülye egy ilyen magas pozícióra, NEM ALKALMAS,Schmidt Pál sokkal jobb volt, kapcsolatai, intelligenciája, a tudás amivel felmérte ki melyik helyre alkalmas..Borkai nulla, zéró. Fejétől..és ha Orbán is beleszól ebbe az egészbe, nagyon rosszul teszi..Elcseszték Győrt is de alaposan.Csak az AUDI kormányáig látnak.
Gregorius
2016. augusztus 12. 08:44
Néztem a beszélgetést az M4-n, igaza van, egy rutinos edző bekiabál és valahogyan megszakíttatja a küzdelmet, hogy tanítványának legyen egy kis ideje gondolkodni...
Lion
2016. augusztus 11. 23:46
Igaz, hogy az Imre Géze edzője is hibázott de azért a felelősség mindig megoszlik, Géza is elnézte a végét sajnos. Mégse mai vívó már. De megértem, az aranyat megnyerni a legnehezebb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!