Nem érti a Fővárosi Vízművek az MKKP plakátjainak humorát

2016. augusztus 27. 18:44

A Fővárosi Vízművek vezetése kiakadt a kétfarkú kutyapárt kormánykommunikációt parodizáló plakáttervére, melyen a viccpárt azzal poénkodik, hogy a vízszolgáltató akár LSD-t is csempészhetne az ivóvízbe. A vízcég jogi lépéseket indít a plakátjaira nyolc nap alatt 22 millió forintot összekalapozó párt ellen.

2016. augusztus 27. 18:44

„Plakátjuk szövegezése teljes mértékben és komolyan alkalmas arra, hogy jelentősen negatív színben tűntesse (sic!) fel a Fővárosi Vízművek Zrt. által nyújtott ivóvíz-szolgáltatást. Önök a Társaságunk hírnevét kampányszövegükkel súlyosan megsértették. Emiatt azonnali jogi lépéseket kezdeményezünk.” Ezek a mondatok szerepelnek abban a Haranghy Csaba vezérigazgató és Csörnyei Géza üzemeltetési igazgató által aláírt levélben, amit a Fővárosi Vízművek Zrt. pénteken, állításuk szerint megdöbbenve küldött a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnökének, Kovács Gergelynek.

A levél annak kapcsán íródott, hogy a viccpárt a tavaly nyári akciójukhoz hasonlóan idén is ki akarja plakátolni az országot humoros vagy annak vélt üzeneteivel a magyar kormány október 2-i népszavazást megelőző bevándorlásellenes üzeneteit ellensúlyozandó. A viccpárt ehhez ahogy tavaly, úgy idén is szimpatizánsai anyagi segítéségét kérte.

Az MKKP többek között ezt a plakátot szeretne kihelyezni az ország több pontján:

Nyolc nappal a gyűjtés kezdetét követően körülbelül 22 millió forintot kapott eddig a kétfarkú kutyapárt, ami körülbelül 400 óriásplakátra, 400 citylightra, 100 ezer A4-es plakátra, 100 ezer A3-as plakátra és 100 ezer matricára elég a párt közlése szerint

Az MKKP plakátjai szeptember elejétől-közepétől jelennek meg az utcákon.

Összesen 473 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2016. szeptember 06. 21:27
hogy miert nem tepi mar valaki le eeknak a mocskos hazaaruloknak a pofajat ... gusztustalan anarhista mocskok, hogy basszatok szajba az anyatokat mindannyian......
noMores
2016. augusztus 29. 07:13
Vidám dolog látni Bástya elvtársékat atomkomoly arccal, amint egy viccpárt halálra szopatja őket:DDDD Felcsúton új űrállomás épül:)))
SwordFish
2016. augusztus 28. 14:08
Az új SZDSZ humorát én sem fogom érteni. Helyette azt kívánom, hogy az új SZDSZ dögöljön meg!
Volo
2016. augusztus 28. 13:39
Nem véletlen! Jövőre, vagy inkább a választásokon, a baloldal a bukása után ordítva közli: köztudott, hogy a vízművek bekábítózta az országot, ezért nem nyert az ellenzék! S teszi mindezt komolyan, hivatkozva a "közismert"! "tényekre"!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!