MSZP: Ne büntesse a Fidesz-kormány a paralimpikonokat!

2016. augusztus 29. 14:28

A szocialista Varga László szerint felvetődik a gyanú, hogy a Fidesz Gömöri Zsolt, a Paralimpiai Bizottság volt elnöke és a testület korábbi „fideszes érintettségű” tagjainak botrányai miatt bünteti a paralimpikonokat azzal, hogy az ép olimpikonok jutalmának csak a felét kapják meg.

2016. augusztus 29. 14:28

Az MSZP szerint felvetődik a gyanúja, hogy a paralimpikonok egy „fideszes bosszú áldozatai”, ezért a szocialisták arra szólítják fel a Fideszt és a kormányt, hogy ne büntesse a paralimpikonokat, hanem adjon nekik ugyanakkora jutalmat, mint az olimpikonoknak – mondta Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese hétfői sajtótájékoztatóján.

A szocialista politikus szerint felvetődik a gyanú, hogy a Fidesz Gömöri Zsolt, a Paralimpiai Bizottság volt elnöke és a testület korábbi „fideszes érintettségű” tagjainak botrányai miatt bünteti a paralimpikonokat. Hozzátette: a Fidesz csak úgy tudja ezt az állítást cáfolni, ha megszünteti az olimpikonok és a paralimpikonok közötti megkülönböztetést, de ha ezt nem hajlandó megtenni, akkor az MSZP az Országgyűlésben kezdeményezi, hogy ugyanakkora jutalommal ismerjék el a paralimpikonok teljesítményét, mint az olimpikonokét.

Emlékeztetett arra, hogy még 2008-ban, az MSZP kormányzása idején a jutalom ugyanannyi volt, azonban a Fidesz-kormányzása alatt először 70 százalékra, majd felére csökkentették a paralimpikonoknak adható juttatást. Ez egy nagyon rossz üzenet a magyar társadalom számára, nem szabad, hogy különbség legyen egy ép és a fogyatékkal élő sportoló teljesítménye között – jelentette ki a politikus, aki szerint a  

Mozgáskorlátozottak Országos Egyesülete is tiltakozott az ügyben.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!