Megváltoztatná az Európai Uniót az LMP

2016. július 08. 15:16

Alapvetően meg kell megváltoztatni az Európai Uniót az LMP szerint, ezért a párt a közösség alapokmányainak módosítását kezdeményezi az európai pártcsaládjánál. Ungár Péter, az Európai Zöld Párt elnökségi tagja az emberek Európáját nevezte fontosnak, szemben azzal, amely szabadkereskedelmi egyezményeket támogat.

2016. július 08. 15:16

Az LMP szerint alapvetően kell megváltoztatni az Európai Uniót, ezért a párt a közösség alapokmányainak módosítását kezdeményezi európai pártcsaládjánál, a többi közt azért, hogy a termőföldet vonják ki a tőke szabad áramlása alól. Ha ez nem megy, arra kérik a kormányt, vizsgálja meg a magyar csatlakozási szerződés egyes kérdései újratárgyalásának lehetőségét.

Sallai R. Benedek országgyűlési képviselő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: egész Európára vonatkozóan felül kell vizsgálni, mi szolgálja az unió érdekeit. Az ellenzéki politikus az EU felelősségét is felvetette, amiért a források Magyarországon nem minden esetben szolgálták a közösségek fejlődését, az ország infrastrukturális hátterének erősödését, a társadalom előrelépését. Ehelyett intézményesítették a korrupciót, „rendszerbe állították a tolvajlást a kormányzati szinten” – mondta.

Kijelentette: addig nincs egységes Európa, amíg a hét magyarországi régióból négy a leghátrányosabb helyzetűek között van. Szerinte a termőföldpiaccal és a gazdasági kérdésekkel akkor lehet foglalkozni, ha „minden európai uniós állampolgár minden régióban nagyjából azonos összegű GDP-t könyvelhet el magában”. Ennek hiányában a nemzetállamok saját hatáskörben tehetik jobbá sorsukat – fogalmazott. 

Ungár Péter, az Európai Zöld Párt elnökségi tagja az emberek Európáját nevezte fontosnak, szemben azzal, amely megbünteti a hazai termékeket védő tagállamokat vagy titkos és antidemokratikus szabadkereskedelmi egyezményeket támogat. A politikus az unió céljává azt tenné, hogy megszüntesse a központi és a periférián lévő országok közötti egyenlőtlenségeket.

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. július 09. 09:22
És azt elfogadja az LMP, hogy a föld kering a nap körül, vagy ezen is változtatna?
zolizolizoltan
2016. július 08. 19:55
Az EU utópisztikus álmokat kerget az integráció erősítésének vágyával egészen addig, míg a nagyhatalmak nem akarják felemelni a közös EU-s költségvetés keretét a GDP 1%-ról. Az USA-ban 20-25% a keret. Természetesen minden állam a saját GDP-nek 20%-át tenné be a közös büdzsébe. A nagyhatalmak túl aránytalannak tartják, hogy ők is a saját GDP-jük 20%-át betegyék. Még az 1%-ot sem sem akarják emelni!!! Csak az embereket hülyítik az integrációval, de ők is tudják, hogy ennek nincs realitása. Miért harsogják mégis ezerrel, hogy integrációra van szükség? Mert integrálódni csak az azonos szinten levő elitországok tudnak egymással és már most készítik elő a mini-Európa propagandáját. Nem mi válunk ki az EU-ból, hanem az elitországok hagyják el az EU-t. Gazdaságilag ugyanis csak így vitelezhető ki az integráció, ugyanis különböző gazdasági országok integrálása lehetetlenség.
Marula
2016. július 08. 17:53
Igy van, most ezzel novelne támogatottságot.
hátakkor
2016. július 08. 17:36
LMP a hazai alkotmányozásból is kivonta magát. Rögtön EU szerződésben utazik a bejutás küszöbén billegve. Korlátozná a kereskedelmet, elhajtaná az autóipart és konnektorból jön az áram.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!