Havasi Bertalan: Az államfőválasztásban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe

2016. május 18. 16:31

A köztársasági elnök megválasztásában kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe – reagált Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdai sajtótájékoztatóján Rubovszky Györgynek az Áder János köztársasági elnök újraválasztására vonatkozó megjegyzésére és az arra érkező kommentárokra.

2016. május 18. 16:31

A köztársasági elnök megválasztásának idejét és rendjét részletesen szabályozza Magyarország alaptörvénye, ennek értelmében a téma egyrészt most nem aktuális, másrészt a folyamatban kizárólag az Országgyűlésnek van szerepe – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.

Havasi Bertalan hozzátette: „az országgyűlési képviselők véleményének vagy kihallgatott beszélgetéseinek értelmezéséhez nem tudunk segítséget adni”.

Napközben Staudt Gábort, a Jobbik parlamenti frakcióvezető-helyettesét egy sajtótájékoztatón azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a Hír TV felvétele szerint Rubovszky György KDNP-s országgyűlési képviselő Áder János államfő újraválasztásáról beszélgetett egy képviselőtársával, és úgy fogalmazott: „közölték, hogy nem létezik, hogy újraválasszák, a Viktor nem engedi”. Staudt Gábor ezt „ritka őszinte pillanatként” jellemezte, fájónak nevezve, ha egyetlen ember döntésétől függ, ki lehet köztársasági elnök. Hozzátette: azért kezdeményezték a közvetlen államfőválasztást.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
betamás89
2016. május 19. 10:30
Ha jól tudom, Orbàn egyben képviselõ is.
kukagyerek
2016. május 19. 10:05
Ez a havasi mondja meg orbánnak, hogy mit mondhat és mit tehet? Úgy néz ki, hogy ez a főnök és nem pedig a felcsúti kisvasutas!
kjkj945
2016. május 18. 21:39
"" Az írás a Népszabadság 2014. 09. 08. számában jelent meg. Népszabadság Egyértelműen lesz kormányátalakítás, már csak annak időpontja kérdéses. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy Áder János 2017-ben, amikor lejár a köztársasági elnöki mandátuma, nem vállal újabb ciklust. "" Unalmas ez az óhéber gumicsont rágás
Nimi12
2016. május 18. 20:38
Csak a Fidesz! Olyan köztársasági elnök kell, aki megvéd minket Brüsszelben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!