Eb-bronzot szerzett a Kormos-Reisinger szinkronugró páros

2016. május 11. 07:59

Bronzérmet szerzett szinkrontoronyugrásban a londoni Európa-bajnokságon a Kormos Villő-Reisinger Zsófia páros. A két lánynak sorozatban ez volt a harmadik Eb-bronzérme.

2016. május 11. 07:59

Bronzérmet nyert a Kormos Villő, Reisinger Zsófia páros a szinkrontoronyugró számban a londoni vizes Európa-bajnokságon. A magyar duó az előző két kontinensviadalon – 2014-ben Berlinben és 2015-ben Rostockban – is harmadik helyen végzett ebben a versenyszámban. A kontinensviadal honlapja szerint ezúttal a német Maria Kurjo, My Phan páros győzött az ukrán Ganna Krasznosljik, Vlada Tacenko kettős előtt.

Amikor a németek megelőztek minket az utolsó körben, nagyon el voltam keseredve, mert úgy tűnt, nem lesz már meg az érem. De a gyógytornászunk azt mondta, még nincs vége a versenynek – és igaza lett, a britek hibája után mégis újra dobogóra állhattunk” – mondta Kormos Villő, aki szerint ez óriási eredmény, mivel idén alig edzettek és versenyeztek együtt. „Ezt a programot ebben a formában itt csináltuk először. Kisebb hibák így is voltak, szinkronizációban is, ugrásban is, de nagyot nem bakiztunk”.

„Kiegyensúlyozottak voltunk, és ami nagyon lényeges: határozottan ugrottunk, azaz nem a biztonságra törekedtünk” – értékelt Reisinger Zsófia.

Haász Katalin, a szakmai bizottság elnöke szintén azt emelte ki, hogy idén mindössze hat szinkronedzése volt a párosnak, mert az olimpiai kvalifikáció miatt most az egyénire helyezték a hangsúlyt. „Otthon egyetlen olyan feltétel sem adott, ami az ellenfeleinknek megvan: se torony, se a szárazedzésekhez nélkülözhetetlen deszkák, gumiasztalok” – mondta a sportvezető.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. május 11. 10:13
Gratulálok, csak irány Rió! (És mostantól lesz torony, száraz edzés is)
MZ/X
2016. május 11. 08:27
Csak így tovább...!
vigyor
2016. május 11. 08:17
De jóóóóó, gratulaaaa!!! Ugyan konkrétan ez a versenyszám az, ami miatt duplán is átélem a halálfélelmet, ennek ellenére a kedvenceim közé tartozik.....a nézése:-)))))
paraklétosz
2016. május 11. 08:11
Mi fog erről (úszók, nők) eszébe jutni a sok Móriczkának, ajaj...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!