Tóbiás: Tisztázzuk a Fidesz szerepét az NVI-ügyben!

2016. március 04. 13:07

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője felkérte a nemzetbiztonsági bizottságot, hogy vizsgálja meg, volt-e köze a Fidesznek a Nemzeti Választási Irodánál történtekhez. A politikus sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványában lévő pénzt az oktatásra és az egészségügyre lehetne fordítani.

2016. március 04. 13:07

Az MSZP elnök-frakcióvezetője felkérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, hogy haladéktalanul hívja össze a testület ülését és a szolgálatok vezetőinek részvételével tisztázzák a Fidesz érintettségét a múlt hét kedden a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történtek ügyében.

Tóbiás József pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, arra kérte Molnár Zsolt (MSZP) bizottsági elnököt, vizsgálják meg, hogy Kubatov Gábor Fidesz-alelnök kapcsolati hálója érintette-e az NVI-nél történt bűncselekményben. A Fidesz kapcsolatba hozható-e az Erdősi Lászlóné által beadott a népszavazási kérdéssel, illetve az NVI-nél történtekkel? – sorolta azt, milyen kérdésre várnak választ a nemzetbiztonsági bizottságtól.

A szocialista politikus szerint „világméretű botránnyá” vált az, ami február 23-án az NVI előtt történt. A Kúria ezzel kapcsolatos döntését úgy értékelte: bebizonyosodott, hogy „a hatalom verőemberei” akadályozták a szocialista Nyakó Istvánt a vasárnapi zárvatartás eltörlését célzó népszavazási kezdeményezése benyújtásában. Tóbiás József elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hatalom bárkit erőszakkal akadályozzon meg állampolgári jogainak gyakorlásában. Szerinte tisztázni kell, hogy az elmúlt tíz napban miért nem léptek a kormány illetékes szervei pedig bűncselekmény történt.

Hozzátette: Kubatov Gábornak tisztáznia kell magát, és a Fidesznek is, hogy milyen kapcsolatban áll Erdősi Lászlónéval. Szavai szerint Orbán Viktor megijedt a valódi népszavazástól, attól, hogy az emberek dönteni szeretnének saját sorsukról. Tóbiás József szerint joggal merül fel a kérdés, hogy 2018-ban ilyen választásra kell készülni, vagy a hatóságok képesek lesznek érvényt szerezni a demokratikus választójognak.

Tóbiás: Az MNB-ügyet is vizsgálni kell

Az ellenzéki pártelnök arra is javaslatot tett, hogy parlamenti vizsgálóbizottság nézze meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elmúlt évekbeli költéseit. Tóbiás József szerint a miniszterelnök és a nemzetgazdasági miniszter rendelkezhet arról, hogy a jegybanki alapítványoknak adott 250 milliárd forint a központi költségvetésbe kerüljön, majd onnan sürgős segítségként az oktatásra és az egészségügyre fordítsák.

Kérdésre kifejtette: a jegybank független, de közvetett módon a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozik, ezért a miniszternek mint egy részvénytársaság tulajdonosi képviseletét ellátónak joga van a nyereségről dönteni.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2016. március 04. 18:50
Tojás Tóbiás megzápult.
Gullwing
2016. március 04. 17:11
Tóbiásnak nem csak a haja ment el, hanem az esze is. Sebaj Tóbiás, jó vagy te nekünk így is.
dick52
2016. március 04. 15:30
Ne kavarj fürtöske, nem vagy te olyan hülye.
august
2016. március 04. 15:17
Lassan oda jutunk, hogy minden állami intézmény, és hivatal "ügyintézéseihez" rendőrosztagot kell kivezényelni a tervezett, vagy spontán balhék elkerülése végett, mert látszik, hogy úgy kell a balhé mint a falat kenyér. Úgy tolakszanak a népszavazási kérdések beadása környékén, mintha sorba vagy tucatszor összegyűjtötték volna a népszavazás kiírásához szükséges aláírásokat, pedig eddig egyszer sem sikerült nekik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!