A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Ugyan korábban voltak arról hírek, hogy esetleg mégis az MSZP-s Nyakó István népszavazási kezdeményezését hitelesíti a Nemzeti Választási Bizottság, végül mégsem ez történt. A testület az idős nő kérdésére bólintott rá, ugyanakkor a döntés ellen szavazott az NVB elnöke, Patyi András, valamint az LMP, az MSZP és a Jobbik delegáltja is.
Hitelesítette Erdösi Lászlónénak a vasárnapi boltzárral kapcsolatos népszavazási kezdeményezését hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Az MSZP-s Nyakó István kérdését ugyanakkor – a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva – elutasította a testület. Az NVB határozata ellen szavazott Patyi András, az NVB elnöke, Bodolai László, az LMP delegáltja, Litresits András, az MSZP delegáltja, valamint Borbély Andrea, a Jobbik delegáltja.
Erdősi Lászlóné kérdése, amelyet hétfőn hitelesített az NVB, úgy szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?”