Jobbik: 2016 a gazdagodó fideszesek éve lesz

2016. január 06. 17:07

A Jobbik szerint a Fidesz családtámogatási rendszeréhez nemcsak a „valóban üdvözlendő, előremutató, ezért a Jobbik által is támogatott csok tartozik”, hanem az is, hogy most már a szerintük korrupt politikusok saját lábon álló rokonai is „vérlázító módon” elnyerhetik közbeszerzési pályázatok milliárdjait.

2016. január 06. 17:07

A Jobbik szerint 2016 a fideszes és KDNP-s politikusok családjai továbbgazdagodásának az éve lesz.

Az ellenzéki párt országgyűlési frakciója az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében kereszténydemokrata politikusok korábbi sajtótájékoztatójára reagált. Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője úgy fogalmazott: a kormány a családpolitikában újabb nagy lépést tett az otthonteremtési támogatás kiszélesítésével. Rétvári Bence, a kisebbik kormánypárt alelnöke pedig azt mondta: a támogatás kiszélesítése lehetőséget ad a fiataloknak, hogy a saját lábukra álljanak.

A Jobbik közleményében az áll, hogy „miközben a Fidesz-KDNP havi kétezer forinttal nézi megvásárolható tömegnek a rászoruló nyugdíjasokat, aközben oligarcháik és azok hozzátartozói percenként ennek az összegnek többszörösét lopják el, vagy épp a havi átlagnyugdíj sokszorosáért élvezik az ibizai luxusszálló bárjának kínálatát”. A Fidesz családtámogatási rendszeréhez ugyanis nemcsak a „valóban üdvözlendő, előremutató, ezért a Jobbik által is támogatott csok tartozik”, hanem az is, hogy most már korrupt politikusaik saját lábon álló rokonai is vérlázító módon elnyerhetik közbeszerzési pályázatok milliárdjait - olvasható a közleményben.

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2016. január 07. 10:50
Az új otthonteremtési támogatást nem a szegény családoknak találták ki, elsősorban a jómódúaknak jöhet nagyon jól, nekik is inkább arra, hogy még nagyobb lakásba költözzenek. Ráadásul mindezt úgy is megtehetik, hogy pár millió forintot – okos és legális döntésekkel, ügyeskedéssel, vagy egyenesen csalással – a saját zsebükbe is átcsatornáznak. Bemutatunk mindezekre néhány példát. HVG
Mindjárt
2016. január 07. 09:36
Mandiner csúsztatás: "Jobbik: 2016 a gazdagodó fideszesek éve lesz" Jobbik: "A Jobbik szerint 2016 a fideszes és KDNP-s politikusok családjai továbbgazdagodásának az éve lesz." A mandiner csúsztatás nem fedi se a valóságot se azt amit a Jobbik mondott. 2016 nem lesz a gazdagodó fideszesek éve hanem az egyre szegényedő magyar emberek, kötzük a fideszesek további elszegényesedésének az éve. Csak azok a fidesz közeli politikusok, haverok és rokonok gazdagodnak akik haszonélvezői a felcsúti maffia minden idők legpfátlanabb, leggátlástalanabb szervezett nemzet-fosztogatásának. Ennek lehet több eze, akár több tizezer fidesz politikus, haver és rokon a nereményese de az agyhalott zsideszbolsik hatalmas többsége is veszteni fog mert a felcsúti maffia őket is meglopja. Ebben az a legszánalmasabb, hogy azok is tapsolnak ennek a tolvaj bandának akiket ezek meglopnak. Ezek nem normálisak.
komondor
2016. január 07. 09:26
https://kuruc.info/galeriaN/2012/orban_jobban_el_london01.jpg
ThunderDan
2016. január 06. 23:41
LOL, ezt a Jobbik-közlemény kb. Gréczy Zsolt is mondhatta volna. Egy az egyben DK-s tempó, de tényleg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!