Fidesz: Alig van olyan bűncselekmény, amibe Schwartz Béla ne keveredett volna még bele

2016. január 14. 15:19

A Fidesz reagált Schwartz Béla szocialista ajkai polgármester nyilatkozatára, melyet azután tett a politikus, hogy a bíróság felmentette hűtlen kezelés és zsarolás vádja alól. Szerinte a Fidesz visszahozta a koncepciós perek gyakorlatát. A kormánypárt szerint viszont Schwartz számtalan bűncselekményben érintett. Hozzátették: korrupt az egész ellenzék, különösen a Jobbik.

2016. január 14. 15:19

A Fidesz szerint alig van olyan bűncselekmény, amibe Schwartz Béla szocialista politikus ne keveredett volna még bele. A nagyobbik kormánypárt frakciója az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében Schwartz Béla korábbi sajtótájékoztatójára reagált, amelyen a szocialista politikus úgy fogalmazott, hogy a Fidesz visszahozta a koncepciós perek gyakorlatát Magyarországon. Azt követően értékelt így, hogy kedden bűncselekmény hiányában felmentette a Veszprémi Törvényszék a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és zsarolás bűntettében ellene emelt vádak alól.

A Fidesz azt írta, hogy alig van olyan bűncselekmény, amibe Schwartz Béla ne keveredett volna még bele. Állt már bíróság előtt hűtlen kezelésért, zsarolásért, sikkasztásért, és egy sor más ügyben is felmerült, hogy visszaélt a hatalmával – sorolták. 

Az ellenzék olyan, mint Schwartz

Hozzátették: az ellenzék tele van korrupciós ügyekkel Gyurcsánytól a szocialistákon át a Jobbikig. Csak az elmúlt hetekben kiderült, hogy Gyurcsány egymilliárdot vett ki egy, a szocialista kormány alatt intézett tranzakciójából, Varju László és más baloldali politikusok pedig „az egykori csillebérci táboron tömték meg a zsebüket”.

A fővárosi MSZP alelnökét hűtlen kezelés miatt ítélték el, és hűtlen kezelésben bűnösnek ítélte a bíróság Juhász Ferencet, a Gyurcsány-kormány volt MSZP-s honvédelmi miniszterét és egyik államtitkárát is. Európa legsúlyosabb korrupciós botrányában pedig „még ma is várjuk Vona Gábor vallomását arról, hogy a Kovács Bélákat foglalkoztató Jobbik milyen idegen hatalmakat szolgál, és mennyi pénzért teszi ezt” – olvasható a közleményben.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:05
dick52 2016. január 14. 21:01 Jobbik - mi az, mosopor? Igen , az! Any*d azzal mossa ki a fogát a 4-es ut mellet, mikor este hazamegy, miután egy marhavagonnyi férfi nemi szervet sz**ott le
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:04
A Fidesz reagált Schwartz Béla szocialista ajkai polgármester nyilatkozatára, aztán Hozzátették: korrupt az egész ellenzék, különösen a Jobbik. Ezek már Goebbelsi magaslatok! Mégis mi köze egy tolvaj szocionistának a Jobbikhoz???????? Ez tényleg egy kurva ország hogy eltűri a zsidesztől ezeket az aljasságokat!
Paprépa Kinga
2016. január 14. 21:01
"Hozzátették: korrupt az egész ellenzék, különösen a Jobbik. " Na ezt már maga orbán legfőbb Mestere, sztálin és rákosi se merte volna így an block kijelenteni Pont a Jobbik, aki még sosem volt hatalmon 25 éve????????????? És mondja ezt az a zsidesz, aki marhavagonszámra szórja a pénzt a zsidó andy vajdának meg a többi zsidónak meg a saját sleppjének A magyarok tényleg moslékzabáló népség hogy ezt a beteges hazudozót nem zavarják el a halál f*szára!
dick52
2016. január 14. 21:01
Jobbik - mi az, mosopor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!