A PM és az LMP is a közösségi közlekedés állami finanszírozására szólít fel

2016. január 14. 14:57

Karácsony Gergely szerint az sem jó, ha a kormány kivonul a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásából, és az sem, ha leválasztják az agglomerációs szolgáltatást. Reméli, hogy a „fideszes belháborúval” sújtott főváros nem pályáz majd olimpiarendezésért. Az LMP-s Csárdi Antal szerint is be kell szállnia az államnak a magyar GDP felét adó régió tömegközlekedésébe. „Mit képzel magáról a miniszterelnök úr?” – kérdezte.

2016. január 14. 14:57

A Párbeszéd Magyarországért abszurdnak tartja, hogy az állam kivonuljon a budapesti tömegközlekedés finanszírozásából, de azt sem tartja jó megoldásnak, ha elválasztják egymástól a fővárosi és az agglomerációs közlekedést – erről Karácsony Gergely, a PM társelnöke beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Így sem jó, úgy sem jó

A zuglói polgármester szerint Budapest a „fideszes belháború színterévé vált”, dúl a nyilatkozatháború a kormányzat és a főpolgármester között. Abszurditásnak tartja azt a kormányzati elképzelést, hogy az állam teljesen vonuljon ki a budapesti tömegközlekedés finanszírozásából. Szerinte nincs Európában olyan nagyváros, ahol teljes mértékben a település polgárainak kellene finanszírozniuk a közlekedésüket.

Ugyanakkor azt a megoldást is szakmailag abszurdnak nevezte, hogy a budapesti és az agglomerációs közlekedést elválasszák egymástól, mondván, ez valószínűleg sokkal rosszabb szolgáltatást eredményez és sokkal több forrást igényel majd.

Mire van pénz, és mire nincs?

Karácsony Gergely bírálta: miközben a budapesti közműcégek veszteségesek, a BKV bármikor összeomolhat és a főváros költségvetése is romokban áll, addig van pénz a Dagály felújítására, a Vár kormányzati negyeddé átalakítására, városligeti múzeumi negyedre és arra, hogy elinduljon az olimpiai előkészítés. Tarthatatlan állapot, hogy Budapesten csak arra van pénz, ami fontos a miniszterelnöknek, arra viszont nincs, ami fontos a budapestieknek – tette hozzá.

A PM népszavazási kampányáról szólva azt mondta: reméli, hogy február elejétől elindulhat az aláírásgyűjtés és a fővárosiak elmondhatják, hogy akarnak-e Budapesten olimpiát és 200 milliárd forintért múzeumi negyedet a Városligetben.

Az LMP is hasonlóan vélekedik

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ha nincs tisztességes finanszírozása a közösségi közlekedésnek az agglomeráció tekintetében, akkor annak a közép-magyarországi régiónak veszik el a versenyképessége, amely a magyar GDP körülbelül 50 százalékát termeli meg. Ez egyszerűen elfogadhatatlan, döbbenetes és megengedhetetlen, „mit képzel magáról a miniszterelnök úr?” – tette hozzá.

Csárdi szerint muszáj, hogy a kormányzat beszálljon a közösségi közlekedésbe, mert ez a feladata, és ezt a pénzt Budapestnek vissza kell követelnie, ha másképp nem megy, peres úton.

Tarlós István főpolgármester csütörtökön az Indexnek adott interjújában kijelentette: akkor tudják biztosítani a budapesti tömegközlekedést, ha az állam átveszi az agglomerációs járatok finanszírozását.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wendriner
2016. január 14. 17:38
Újra összenőnek !
Anti Komcsi
2016. január 14. 16:31
Gyurcsányosodik az LMP. Szavazóbázis alapján, lényegtelen baloldali botránypárt. A PM az mi? Bukott hisztipárt, két szavazóval.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!