Így képviseli Orbán Viktor Magyarországot a világ előtt

2015. december 03. 12:25

Lefoglalta az olasz bíróság a világkiállítás magyar pavilonját, a „sámándobot”, mert a magyar állam megrendelőként tartozik az olaszországi kivitelezőknek.

2015. december 03. 12:25
Kunhalmi Ágnes

„Ez nem az első botrány a Szőcs Géza vezette projekt körül: annak honlapját például 35 millió forintért – a piaci ár több tízszereséért – készítette el Fellegi Tamás volt miniszter cége, az Euroatlantic Solutions. Az összesen 5,2 milliárdba kerülő pavilon minden idők legdrágább magyar kulturális programja lett úgy, hogy a sámándob nemcsak világszerte nevetette ki ízléstelensége és silánysága miatt a megrendelő magyar kormányt, de ezek szerint a kifizetéseket sem sikerült teljesíteni.

Egy dolgot azért leszögezhetünk: a jelenlegi, Orbán Viktor vezette Magyarországot a sámándobpavilon valósághűen képviseli. Szimbóluma lett annak a hozzá nem értésnek, nemzetieskedő giccsnek, korrupciónak és ostobaságnak, amit a Fidesz képvisel kormányzása során.

Az MSZP szerint Szőcs Gézának és a megvalósításban részt vevő cégeknek nyilvánosan kellene elszámolniuk, hiszen minden, a sámándobprojektre költött forint közpénz volt. Amennyiben az állam ezt nem teszi meg, pert indítunk az adatokért. Azt pedig továbbra sem tudjuk, mi lesz a lefoglalást követően a pavilon sorsa, ami tökéletesen jelzi Szőcs Géza és a kivitelezők alkalmatlanságát.”

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mutimi
2015. december 03. 21:35
Angela Merkel után a második legbefolyásosabb európai politikusnak tartja Orbán Viktort egy neves politológus. Ivan Krastev szerint a magyar miniszterelnök egyik nagy erőssége, hogy „sok mindenben igaza van”. Ivan Krastev bolgár politológus a Die Pressében megjelent interjúban úgy vélte, hogy Orbán Viktor a második legbefolyásosabb politikus Európában Angela Merkel után. Szerinte a magyar miniszterelnök a német kancellár alternatívája, és ez az alternatíva a menekültválság miatt egyre vonzóbbnak tűnik. http://magyaridok.hu/belfold/orban-viktor-europa-masodik-legbefolyasosabb-politikusa-merkel-alternativaja-197641/
mekkkkelek
2015. december 03. 21:27
Menj vissza G.Zoli bácsi kigyulladt mercijébe szaxofonozni, a szájalás nem megy!
puszika
2015. december 03. 19:05
Lefoglalta? Biztos tetszik az olaszoknak!!!
Peter8811
2015. december 03. 18:39
Orbán helyében én lemondanék egy ilyen népet képviseljek aki szalámit,sajtot lop a Tesco-ból, meg bérletet hamisít?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!