Gyurcsány kottájából játszik a kormány az LMP szerint

2015. december 21. 12:59

Az LMP-s Gertsmár Ferenc szerint a kormány önkormányzati politikájában „Gyurcsány Ferenc szelleme él tovább”, hiszen a jelenlegi kabinet is csak forráskivonásokban tud gondolkodni. A politikus szerint a települések jövőre kénytelenek lesznek még több új adót bevezetni, hogy legyen miből ellátniuk a feladataikat.

2015. december 21. 12:59

Az LMP szerint a kormány „végleg kivéreztette az önkormányzatokat”, ezért a települések jövőre kénytelenek lesznek még több új adót bevezetni közfeladataik ellátására. Gerstmár Ferenc, az ellenzéki párt önkormányzati szakszóvivője hétfőn az MTI-nek elmondta, az önkormányzatok helyzete jövőre sem lesz jobb, amit „a földadó terjedése” is jól mutat. Ezt az új típusú terhet ugyanis 2016-ban már 25 településen alkalmazzák majd – folytatta, kiemelve, hogy a helyi önkormányzatok csak akkor nyúlnak új adók bevezetéséhez, ha semmilyen más esélyt nem látnak működőképességük fenntartására.

Az LMP szakszóvivője úgy fogalmazott, a kormány önkormányzati politikájában „Gyurcsány Ferenc szelleme él tovább”, hiszen a kabinet csak forráskivonásban tud gondolkozni. Az elmúlt időszakban ugyanis a sok feladat mellett még több támogatást vontak el a településektől, ami miatt a korábbinál is rohamosabban néptelenednek el a falvak – mondta Gerstmár Ferenc, aki szerint jövőre a földadót további új települési adók követhetik, amennyiben a kormány nem biztosít elegendő forrást a helyi közfeladatok ellátására.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. december 22. 07:13
„Gyurcsány Ferenc szelleme él tovább” böszme kimurdert?
gyaloggos
2015. december 22. 06:55
OH, kisgyerek, egy roppant zsenge! EMLÉKEZTETLEK arra, hogy az önkormányzatokat a FIDESZ-kormány megszabadította azoktól az iszonyatos adósságtól, melyeket LIBERÁLBALFASZÉK kormányzása idején voltak kénytelenek a nyakukba venni! AMÚGY te minek beszélsz? Hm....? OTT van Sallai R.hülyeségeket mondani, meg ugyebár az LMP loholt balfaszferkó után demonstrálni a közelmúltban! NEM KELL tetézni a marhaságokat, bár ez már tényleg a ti dógotok!
Mich
2015. december 22. 01:03
Az LMP egészen eldedósodott... Gyurcsány kottájából ők szeretnének játszani, de Fletó nem mutatja meg nekik... Ezért sírnak most.
kurbitalis
2015. december 21. 22:44
A kormány nemrég vállalta át az önkormányzatok adósságállományát, amit a Bajnai-Gyurcsányi kormányok forrásmegvonásai (emlékezzünk Ájem Mónika ominózus kijelentésére amikor a Fidesz narancssárgára festette az egész országot), hogy "nálunk a kassza". Schiffer, hogy volt, amikor téged szívességből jól leantiszemitázott Kálmán Olgica? ;) Nana, Schiffer, puha az orrod! "1989-ben egyik tagja volt – Bajnai Gordonnal együtt – a Gyurcsány Ferenc által vezetett rövid életű Új Nemzedék Mozgalomnak. 1990-ben egyik alapítója és 1992-ig ügyvivője az Ifjú Szocialisták mozgalmának, ekkor kilépett a szervezetből. " Ejnye, ejnye. :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!