Strasbourghoz fordul a „Férfi 40” népszavazás kezdeményezője

2015. november 02. 16:49

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott, az Alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított népszavazás kezdeményezője. Bodnár József mindenképpen Strasbourgig megy, mivel szerinte a kezdeményezés először zöld utat kapott, ám „félúton leállították”.

2015. november 02. 16:49

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása ügyében benyújtott, az Alkotmánybíróság által alaptörvény-ellenesnek nyilvánított népszavazás kezdeményezője, mert vélekedése szerint sérült a népszavazáshoz való állampolgári joga – erről Bodnár József hétfőn tájékoztatta az MTI-t.

Mint fogalmazott, mindenképpen Strasbourgig megy, mivel kezdeményezett egy népszavazást, ami először zöld utat kapott, ám „félúton leállították”.

Hozzátette: akkor tud ténylegesen a strasbourgi bírósághoz fordulni, ha kézhez kapja a Kúria október 27-i második, a népszavazást megtagadó döntéséről szóló végzést.

A Kúriának azt követően kellett megváltoztatnia június végi hitelesítő határozatát, hogy az Alkotmánybíróság szeptember 15-én megállapította: a kérdés a költségvetést érinti, ezért abban nem lehet népszavazást tartani. Idén áprilisban Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete vezető tisztségviselője magánemberként kezdeményezett népszavazást arról: a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak negyven év munka után. 

Bodnár József elmondta: a jogszabálynak megfelelően, három napon belül meg fogja semmisíteni az eddig összegyűjtött 109 761 aláírást, amint kézhez kapja a Kúria döntését.

Bodnár József kitért arra, hogy a Kúria határozatában szereplő, rá kirótt, tízezer forintos eljárási illetéket nem áll szándékában megfizetni. Ezt azzal indokolta, hogy „egyszer már megnyerte ezt az ügyet, ugyanez a Kúria szakmai döntést hozva már megírta részére, hogy a döntés ellen jogorvoslatnak helye nincs, az illetéket az állam viseli”. Mint fogalmazott, nonszensz, hogy most azt mondják, neki kell fizetnie az illetéket.

A népszavazás kezdeményezője tájékoztatott arról is, hogy az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben fordult az Ab-hoz, amelyben „égbekiáltóan igazságtalannak” nevezte a testület döntését. A levélben Bodnár József kiemeli Stumpf István alkotmánybíró különvéleményét. Stumpf István nem értett egyet a Kúria döntésének megsemmisítésével, véleménye szerint vissza kellett volna utasítani a Kúria döntését megtámadó alkotmányjogi panaszt, mivel az azt benyújtók esetében nem állt fenn a törvény szerinti érintettség – áll a levélben.

 

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2015. november 02. 23:39
Diszkriminatív. Egy fenntarthatatlan nyugdíjrendszernél ilyet nem lehet. A nők tovább élnek és előbb mennek nyugdíjba. Mo.-on mindenki menekül minél előbb, hiszen a nettóját megkapja munka nélkül nyugdíjként. :(
békalepcse
2015. november 02. 23:16
Csak hogy érse az a sok idióta kretén, miért nem szabad elengedni a férfiakat idő előtt nyugdijba és mi az a kártétel, amit ez a bérbarom el akar követni a társadalom ellen. Egy férfi úgy ötven éves korára érik be, aki beérík egyáltalán és ekkor tudja továbbadni az élettapasztalatait. Ez a bölcsesség, szaktudás nem nélkülözhető társadalmunkban és más módon nem pótolható. Ezen nagyon progresszív időszak lecsökkentésével szinte le lehet nullázni a társadalom kontinuitását és új identitást lehet adni neki. Gyanítom ez a titkolt cél, szivárványos libsi öltözetben.
thomsen
2015. november 02. 21:29
Ez a stílus ungártempó. Nem az anyád véletlenül?
békalepcse
2015. november 02. 20:57
Ezt a faszt végig kergetném európán karikás ostorral. Nekem több van a negyven évnél de futnék utána az biztos, hogy jó nagyot csápolhassak a hátara ennek az idiótának, mielőtt több kárt okoz. Hogy dögölne meg még holnap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!