Göncz Árpád temetése: politizált volna Mécs Imre, nem engedi beszélni a család

2015. november 05. 12:35

Mégsem mond beszédet Göncz Árpád temetésén Mécs Imre, mivel a család arra kérte, ne politizáljon, de Mécs nem volt hajlandó átírni a beszédet, ami így viszont a család akarata szerint nem hangozhat el. Pedig Göncz végakarata volt, hogy Mécs búcsúztassa.

2015. november 05. 12:35

Egy nappal Göncz Árpád korábbi köztársasági elnök temetése előtt Mécs Imre bejelentette, hogy mégsem fog beszélni a temetésén – írja az Index.

Mécs Imre a Facebookon tette közzé indoklását

„Göncz Árpád barátom és küzdőtársam holnapi temetésén nem fogok beszédet mondani. A szervezők kérésére leírt beszédemben foglalkoztam - Göncz Árpád szellemében - égető nemzeti problémákkal is. Mivel a család közölte, hogy ez így nem hangozhat el, én pedig beszédem lényegén nem kívánok változtatni, visszavonták az örökhagyó végakaratán nyugvó felkérésüket. Tudomásul vettem. A végtisztességen családtagjaimmal részt veszek.

A temetés után beszédem szövegét közzéteszem. Isten áldja Göncz Árpád emlékét.”

Mécs Imre Göncz Árpád rabtársa, majd később SZDSZ-es politikustársa volt.

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zenebono
2015. november 05. 19:01
Szarkeverő senkiházi. Ott tolongott a Szabadságtéren is hónapokig a feleségével.
zenebono
2015. november 05. 18:52
Mégis fog beszédet mondani Mécs.
zenebono
2015. november 05. 18:51
http://www.atv.hu/belfold/20151105-megis-mecs-imre-mond-beszedet-goncz-arpad-temetesen/hirkereso
cutcopy
2015. november 05. 16:44
A szokásos OV leépíti a jogállamot és a maffiaállam szövegek szinten aluli blogokra és nem a közmédia által közvetítendő temetésre való, gratula ezért a családnak és részvétem..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!