A polgárok véleményét fogja tükrözni az internetszabályozás módosítása

2015. november 04. 21:11

November közepén kerülhet a kormány elé az az előterjesztés, amely az Internetkon eredményei alapján, a polgárok világos és egyértelmű akaratnyilvánításának megfelelően módosítana több törvényt, ami az internettel kapcsolatos.

2015. november 04. 21:11

Széles egyetértésen nyugvó előterjesztést kíván a kormány elé terjeszteni az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) végén a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos.

A Nemzeti Konzultáció Titkárságának szerdai közleménye szerint Deutsch Tamás a konzultáció egyik szakmai egyeztetésén jelezte: az a cél, hogy olyan, a polgárok világos és egyértelmű akaratnyilvánításának megfelelő szakmai javaslatok kerüljenek a kormány elé november közepén, amelyekben a piaci szereplők, a nyilvánosság műhelyei, a nonprofit, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek döntő része egyetért.

A biztos azt is kiemelte: az InternetKon eredményeként olyan előterjesztés készül, amely meglévő törvények módosítását, új törvények megalkotását célzó kormányzati döntésekre irányuló javaslatokat tartalmaz, emellett kormány- és miniszteri rendeletek módosítását, már létező programok kiegészítését, módosítását vagy újabbak indítását javasolja.

Az InternetKon vezetője úgy fogalmazott: egyértelmű volt a magyar emberek állásfoglalása abban a kérdésben is, hogy a multinacionális cégek vegyék ki részüket a digitális gazdaság fejlesztéséből és a közteherviselésből is.

Egyes multinacionális internetes vállalkozások ugyanis már hosszú ideje a magánfelhasználóknál és más vállalkozásoknál lényegesen nagyobb forgalmat generálva jelentős hirdetési bevételeket érnek el az interneten, de lényegében nem adóznak Magyarországon – és számos más európai országban sem –, valamint nem költenek sem az internetes infrastruktúra, sem a tartalmak fejlesztésére - mondta az InternetKon vezetője.

Olyan szakmai javaslatcsomagot fognak a kormány elé terjeszteni, amellyel a probléma átfogó, összeurópai rendezését megelőzően is eredményt lehet elérni. A javaslatok valamennyi adófajta esetében meg kívánják szüntetni az adóelkerülés lehetőségét – hangsúlyozta a miniszterelnöki biztos. Az internetes alapcsomag kapcsán Deutsch Tamás világossá tette, hogy a szolgáltatókkal közös javaslat kerül a kormány asztalára, melynek alapvető szándéka, hogy minél több új internethasználó legyen.

Az egyeztetésen Lengyel Márk, az InternetKon szakértője elmondta, a globális internetes vállalkozások ma már a helyi szereplőknél lényegesen előnyösebb versenyhelyzetben vannak, az InternetKon során véleményt nyilvánító polgárok szerint pedig a piaci egyenlőséget biztosító intézkedésekre van szükség, ez a vélemény pedig a szakmai tapasztalatokkal is találkozik.

A hálózati semlegesség kérdése esetében a vita az internet szabadsága mellett meghatározóan a digitális ökoszisztéma üzleti modelljeinek kialakításáról szól. A konzultáció torrentezéssel kapcsolatos kérdésének eredménye pedig azt jelzi, hogy a szerzői jog megőrzésére és továbbfejlesztésére van szükség, nem pedig a felszámolására.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2016. március 18. 17:31
"1990-ben, amikor is a szavazók 85,9%-a úgy döntött, hogy közvetlen államfőválasztást akar." 2004-ben is népszavazás döntött úgy, hogy ne legyen kettős állampolgárság, amit az orbán fidesz saját hatáskörben felrúgott és mégis bevezette, mert közvéleménykutatás szerint a fideszre szavaznának: https://www.youtube.com/watch?v=LjqGzDqftRw
Fahrenheit 451
2016. március 18. 17:30
tehát az orbán fidesznek joga van leszerni a magyarok népszavazását is?
mákgubó3
2015. november 08. 19:07
Te meg háromszor is, buzgalomból..:)))))
Dénia
2015. november 08. 19:07
Én meg tőled okádok. Másra sem vagy képes, csak agyatlanul ideokádani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!