Ünnepélyesen búcsúztatta Fico a magyar határra induló rendőröket

2015. október 20. 13:30

Robert Fico szlovák kormányfő ünnepélyes keretek között engedte útjára azt az ötven szlovák rendőrt, akik Magyarország déli határának védelmében fognak segédkezni a magyar hatóságok kötelékében.

2015. október 20. 13:30

Elindult kedd délben Pozsonyból Magyarország déli határához az az ötven rendőr, akit Szlovákia a magyar–szerb határon szolgálatot teljesítő magyar kollégáik megsegítésére küld. Az ötven szlovákiai rendőr 17 terepjáróval és egy autóbusszal indult útnak, az MTI információi szerint Szegedre. A rendőrök – küldetésük egyelőre egy hónapra szól – 12 órás műszakokban teljesítenek majd szolgálatot, úgy, hogy egy járőrben két magyar rendőr és egy katona mellé lesznek beosztva. A misszió tagjait Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter ünnepélyesen búcsúztatta.

Robert Fico beszédében elmondta: örül annak, hogy a Magyarországra küldött rendőrök a migránsválság olyan kezelésében vehetnek részt, amely ésszerű, hatékony és valós megoldást jelenthet, nem pedig olyan értelmetlen lépés, mint a migránsok kötelező kvóták alapján történő elosztása, amit Szlovákia továbbra is ellenez. Hangsúlyozta: az illegális migráció megfékezésében a schengeni határok védelme az elsődleges megoldás, az a nem hétköznapi megegyezés pedig, amely a visegrádi négyek – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – között született arról, hogy összesen 170 rendőrt küldenek Magyarország déli határának védelmének megsegítésére, azt bizonyítja, hogy a V4–es együttműködés életképes. 

Fico: A visegrádi országok megvédik Schengent

„A magyarokkal a csehekkel és a lengyelekkel együttműködve megmutatjuk, hogy képesek vagyunk megvédeni a schengeni határokat (...) mert ha ezt nem tesszük meg, Európa, mint ahogy most sem, továbbra sem lesz képes kézben tartani a migránsválságot” – hangsúlyozta Robert Fico, hozzátéve: amennyiben a rendőri misszió beváltja a hozzá fűzött reményeket, és igény is lesz rá, a kiküldetést meghosszabbítják, és a lehetőségekhez képest a rendőrök számának emeléséről is szó lehet.

A Magyarországra most kivezényelt szlovákiai rendőrök csaknem fele korábban végzett már határvédelmi szolgálatot, jelentős többségük pedig a magyarul is beszél. „Vannak köztünk önkéntesek, és vannak olyanok is, akiket kiválasztottak erre a feladatra” – ondta az MTI kérdésére Pásztor Lóránt rendőrhadnagy, a misszió egyik résztvevője, hozzátéve: bár ez az első külföldi missziója, nem az ismeretlenbe megy, mivel a közösségi hálókon keresztül már felvette a kapcsolatot helyi ismerőseivel és a magyar kollégákkal is.

 

 

 

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2015. október 20. 16:17
HAJRA V4-EK !!!!!!!!! mi vagyunk az europai ertek, szellem , tehetseg...... minket nem tunyitott el a jolet ami nem mondhato el a szemet nyugatrol.......... HAJRA V4!!!!!!!!!
formaegy
2015. október 20. 14:51
Jó olvasni a ballibes hozzászólásokat. Nehéz lenyelni a békát, hogy minden erőfeszítés ellenére nem sikerült a V4-ket egymásnak uszítani. Sőt! Megmutatják, hogy tudnak együtt dolgozni egy közös érdekért! Köszönet a V4-nek! Most a ballib a horvát-magyar kapcsolatra habzik, ami megint öngól lesz abban a pillanatban, ahogyan a választók elküldik a francba ott is az elmebeteget. Szerencsétlen ballib mindig pofára esik. Ebben az esős, sáros időben nem lehet kellemes))))
Akitlosz
2015. október 20. 14:47
Jó politikus ez a Fico. Ha normálisan bánnának a szlovákiai magyar kisebbséggel, akkor egészen jó viszony is lehetne a két ország között.
illiberator
2015. október 20. 14:30
Szlovák, magyar két jó barát ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!