Vasárnap nagygyűlést tart a DK

2015. szeptember 11. 11:39

Vigyünk emberséget Magyarországba! címmel tart nagygyűlést a Demokratikus Koalíció vasárnap az Egyetem téren. Közleményükben így indokolják a rendezvény szükségességét: „a menekültügy megrázta Magyarországot, az Orbán-kormány pedig képtelen kezelni a helyzetet. Felelőtlen, kártékony döntéseket hoznak, megalázzák a menekülteket, porig rombolják hazánk nemzetközi kapcsolatait.”

2015. szeptember 11. 11:39

Vigyünk emberséget Magyarországba! – ezzel a címmel tart nagygyűlést a Demokratikus Koalíció szeptember 13-án vasárnap, az V. kerületi Egyetem téren. A délután 3 órakor kezdődő rendezvény egyben adománygyűjtés is: a párt pokrócokat, hálózsákokat vár, amelyeket civilek juttatnak majd el a rászoruló migránsoknak. 

Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett felszólalnak majd „erdélyi, szír, japán, etióp gyökerekkel rendelkező, de Magyarországon élő polgárok, akiknek már sikerült a beilleszkedés a magyar társadalomba” – írja a DK közleménye. 

A párt így indokolta, miért van szükség a nagygyűlésre: „a menekültügy megrázta Magyarországot, az Orbán-kormány pedig képtelen kezelni a helyzetet. Felelőtlen, kártékony döntéseket hoznak, megalázzák a menekülteket, porig rombolják hazánk nemzetközi kapcsolatait.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. szeptember 12. 07:01
Egyetem téren ??? Ja ott 2 millió ember elfér.
moricka13
2015. szeptember 12. 04:34
Felszólítjuk Gyurcsány Ferencet, hogy a nagygyűlésen EGYÚTTAL magyarázza meg a saját bizonyítványát ország-világ előtt: - quo modo Cserebogár, quo jure milliárdos vagyona, - qui prodest, hogy Önt vették elő a kalapból, - fóbiája volt és van a határon túli magyaroktól és 23 millió szomszédtól, - ki az öszödi kiszivárogtató, - 2006. október 23. igaz története, és a többi kamu /pl. szakdolgozat/? Tiszta vizet a pohárba, igazság nélkül képtelenek vagyunk kezelni a helyzetet. A trükkök ezreit hagyja másra!
bolá
2015. szeptember 11. 17:24
Minek akkora tér ehhez, még az is nagy lesz!
pkarcsi
2015. szeptember 11. 15:21
Kivonul a legmocskosabb,durva viselkedésű,hazaáruló, komcsizsidlibsikből álló féreg állomány.Fertötlenités után pöcegödörbe kell dobálni a vörösszemeteket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!