A kerítésépítésbe bukhatott bele Hende

2015. szeptember 07. 21:33

Az atv.hu információ szerint Hende Csabának azért kellett lemondani, mert úgy tűnik, nem készül el szeptember 15-re a teljes déli határszakaszon a határzár. Mikor erről Hende beszámolt Orbán Viktornak, a miniszterelnök állítólag úgy reagált, hogy ez esetben le kell vonni a konzekvenciát. Ezután Orbán leutazott Mórahalomra, határszemlére.

2015. szeptember 07. 21:33

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a Kormányzati Információs Központ hétfőn közölte, hogy a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének ülése után Hende Csaba honvédelmi miniszter benyújtotta lemondását a miniszterelnöknek, amelyet Orbán Viktor elfogadott. A kormányfő ezek után a honvédelmi miniszteri feladatok ellátására felkérte Simicskó Istvánt, aki mostanáig a sportért felelős államtitkári posztot töltötte be.

Az atv.hu Hende Csabához közelálló forrásnak információi szerint miniszter vélhetően azért mondott le, mert a kerítés nem készült el augusztus 31-re, és a szeptember 15-i határidő sem tűnik tarthatónak. A kabinetülésen Orbán érdeklődött arról, hogy halad a kerítés építése. Az építkezéssel kapcsolatban Hende elmondta: a jelenlegi feltételek mellett nem tartható a terv. Erre állítólag Orbán Viktor úgy reagált, hogy ez esetben le kell vonni a konzekvenciát. Ezek után Hende felajánlotta a lemondását. 

Az atv.hu további információi szerint a lemondott miniszter szombathelyi televíziónak adott interjú a hivatkozva, úgy értesült, hogy Hende Csaba a szombathelyi televíziónak adott ma délelőtti interjú inzertjében még honvédelmi miniszterként szerepelt, így akkor még vélhetően nem gondolkodott a lemondáson. Érdemes emellett azt is megjegyezni, hogy Orbán hétfő délelőtt a nagyköveti tájékoztatón kijelentette a menekültüggyel kapcsolatban: amennyiben nem valósul meg a kormányzati szándék nem valósul meg, annak következményei lehetnek.

Orbán Viktor és Lázár János be nem jelentett határszemlét tartott

Vélhetően a kabinetülés után Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfő előre be nem jelentett határszemlét tartott Mórahalom térségében – értesült az M1 aktuális csatorna. Az információt megerősítette a Miniszterelnöki Sajtóiroda is. A hírműsorban elhangzott, hogy a kormányfő találkozott a határzár kiépítésén dolgozó katonákkal és rendőrökkel is.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2015. szeptember 08. 21:44
Hende úgy járt, mint a mesehős, akinek megparancsolta a király, hogy egy nap alatt vágja ki az erdőt, vesse be búzával, és másnap reggel vigye a belőle sütött kenyeret az asztalára. Csak Hendének nem voltak mesebeli segítői, így hát belebukott.
Gregorius
2015. szeptember 08. 19:20
Amikor meghallottam az augusztus végi határidőt, szívtam a fogam, mert ez csak célgépekkel, erre kiképzett személyzettel (létezik...) és az előirányzotthoz képest sokkal drágábban valósítható meg. Az a baj, hogy a döntéshozók közelében nincsen kivitelező mérnök.
zőldsas
2015. szeptember 08. 10:28
Hendének a polgári körök sikeres szervezésért kvázi kijárt egy miniszteri poszt. Amíg békehelyzet volt addig nem volt szűkség katonai képességekre. Egyébként a tartalékos katonaság felállításában is sikeres szerepe volt továbbá az árvízi helyzet megoldásában sem éget meg. Kiváló hadtápos volt de most lőni kell és erre alkalmatlan, valószínű ezért kell mennie meg a zűrös támadható magánélete miatt.
bb2
2015. szeptember 08. 10:20
Szerintem azért mondott le, mert megtudta, hogy a honvédség feladata: a kerítésen átjutott migránsokat RÁBESZÉLNI a hazatérésre. Szép szóval, fegyver nélkül!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!