A bicskei menekülttáborban járt Lévai Anikó

2015. augusztus 25. 19:28

A nagyfai ideiglenes befogadóközpont a bicskei befogadóállomást is meglátogatta Orbán Viktor felesége. Lévai Anikó az az Ökumenikus Segélyszervezet csapatának tagjaként játékokat vitt a migráns gyerekeknek és bekapcsolódott a nekik szervezett kézműves foglalkozásba.

2015. augusztus 25. 19:28

Felkereste a bicskei befogadóállomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a szervezet jószolgálati nagykövete bekapcsolódott a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is vitt magával. Lévai Anikó és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és - mint közölték - elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amelyet a rendkívül leterhelt befogadó állomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek. 

A tábor munkatársai köszönetet mondtak a segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó majdnem 100 gyermek pszichoszociális segítésében. A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon. 

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással – olvasható a szeretetszolgálat közleményében. A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadóközpontba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
*ufó*
2015. augusztus 26. 00:29
Még egyszer írom, dicséretes, de a férje nem, és itt a fotó is megtekinthető: https://www.facebook.com/magyarinfo/photos/a.10150201675448467.330467.85568463466/10153491106353467/?type=1&theater
A bevándorlás megszállás
2015. augusztus 25. 23:59
Táskás "Még azt várom, hogy a Tiborcpittike mikor szereli a szögesdrót fölé a kinai led-lámpákat pár milliárdért" Ők már a saját lábukon állnak Már loptak annyit a magyaroktól hogy Ráchelkát a saját gerincén vágják partiba a niggerek
A bevándorlás megszállás
2015. augusztus 25. 23:57
Táskás Tóni [Hozzászóló kiszűrése] 2015. augusztus 25. 22:44 @plater "Hát ennél lejjebb már nincs szerintem...Apu keritést épit,rohamrendöröket küld a határra a menekültek ellen, Nincs itt semmi ellentmondás A rohamrendőrökkel sem löveti orbán éles lőszerrel a megszálló kannibál hordákat Azok nemcsak játékokat fognak osztogatni a hódítóknak, etetik, itatják, büfiztetik is őket, ahogy eddig
A bevándorlás megszállás
2015. augusztus 25. 23:54
kurbitalis [Hozzászóló kiszűrése] 2015. augusztus 25. 20:14 "Lévai Anikó látogasson el a határ menti falvakba, tanyákra, és beszélgessen el a magyar állampolgárokkal, " Magadnál vagy? Ők csak moslékzabáló, adóval nyúzható magyarok akik azért élnek hogy Lévai Anikó faját, a cigány szerint "isten áldásait" szolgálják ovadja joszéf rabbi véleménye szerint
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!