Novák a Biszku-ügyről: „Mansfeld Péter forog a sírjában”

2015. június 01. 12:07

Elfogadhatatlan a Jobbik szerint a Biszku-ügyben hozott ítélet, amely megsemmisítette az első fokon hozott ítéletet. Novák Előd felháborítónak tartja, hogy várhatóan nemhogy egyetlen napot sem kell Biszku Bélának börtönben töltenie, de valószínűsíthető az is, hogy a bűnösségét jogerősen nem fogják már kimondani életében.

2015. június 01. 12:07

A Jobbik elfogadhatatlannak tartja az ítélőtábla hétfői döntését Biszku Béla perében – erről Novák Előd, a párt alelnöke és Szilágyi György országgyűlési képviselő beszélt sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek hétfőn. Szilágyi György szerint azzal, hogy a Biszku Béla ellen folyó büntetőpert első fokra visszautalta a Fővárosi Ítélőtábla, „semmi sem változott ebben az országban 1956-57 óta, vagyis a kommunista pribékeket védik, és az áldozatokat szembe köpik, hasonlóan a hatvanas évekhez”.

A Fővárosi ítélőtábla hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított hétfőn kihirdetett másodfokú végzésével. A döntés értelmében másik bírói tanácsnak kell eljárnia a háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében első fokon az új eljárásban. Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát. Az ügyész az eljárásban a cselekmények súlyára tekintettel életfogytiglant kért, a védelem viszont felmentést.

Novák Előd alelnök azt mondta, elfogadhatatlan az ítélet, mert így várhatóan nemhogy egyetlen napot sem kell Biszku Bélának börtönben töltenie, de valószínűsíthető az is, hogy a bűnösségét jogerősen nem fogják már kimondani életében.

Elfogadhatatlan, hogy újabb évekig húzódjon a jogerős ítélet – jelentette ki a politikus, aki úgy fogalmazott, „Mansfeld Péter forog a sírjában”, hiszen Biszku Béla szabadon távozhat budai házába, Simon Gábor volt MSZP politikushoz hasonlóan. És ugyanúgy, ahogy Simon Gábor megtarthat 100 millió forintot, úgy Biszku Béla is élvezheti több százezer forintos „luxusnyugdíját” – tette hozzá. Novák Előd utóbbi kapcsán jelezte, pártja továbbra sem nem tesz le arról, hogy ezeket a „luxusnyugdíjakat” megvonják.

A 20. század pártjainak közös felelőssége, hogy a rendszerváltás elmaradása még mindig aktuális probléma, de ha a Jobbik kormányra kerül, ezt a rendszerváltást befejezik – jelentette ki a párt alelnöke.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csombor
2015. június 02. 01:10
És a rendszerváltás áldozatainak nem jár kártérítés? (mert azok nem csak, sőt!- régi kommunista párttagok.) Mennyi jár és mikor?
csombor
2015. június 02. 00:55
Mivel mindig előkerül, (Witner Mária, a demokrácia oszlopa előadása) a 600 ezres "luxusnyugdíj", ami az özvegyi nyugdíjjal együtt 240 ezer forint. Lehet, hogy ez is sok, de nyilván ennyi jár valami miatt, de ennek a többszörösét évek óta ismételgetni csak pitiáner hazugság.
Várkert bazár
2015. június 02. 00:08
kitiltott az idézet a "Z"ion bölcseinek jegyzőkönyvéből való..1895 ből.. Az csak a cári Oranha hamisitványa:))))))))))))) A hasonlóság a VALÓSÁGGAL csak a véletlen műve:)))))
kitiltott
2015. június 01. 20:49
erről ez jut az eszembe : "A társadalom kialakulásának kezdetén brutális és vak erõszaknak voltak alávetve, késõbb pedig a törvénynek, mely ugyanaz az erõ, csak álcázott formában. Levonom a következtetést, hogy a természet törvényénél fogva a jog az erõben rejlik. A politikai szabadság gondolat, nem pedig tény. Ezt a gondolatot csalétekül kell tudni használni, valahányszor szükségesnek mutatkozik a tömegeket saját pártunkra állítani annak megsemmisítésére, aki a hatalmat birtokolja. Könnyebben oldható meg ez a feladat, ha az ellenfél már megfertõzõdött az úgynevezett liberalizmussal, s ennek az eszmének kedvéért hajlandó lemondani hatalmának egy részérõl. Itt egész világosan megmutatkozik elméletünk diadala: a kormány meglazult gyeplõit - az élet törvényénél fogva - azonmód új kéz veszi fel és ragadja meg, a nemzet vak hatalma ugyanis egyet-len nap sem lehet meg irányítás nélkül, és az új hatalom elfoglalja a liberalizmus által legyengített réginek a helyét. Manapság a liberális uralkodók hatalmának helyébe az arany hatalma lépett. Volt idõ, amikor a jóhiszemûség és a becsületesség uralkodott. A szabadság gondolatát ma lehetetlen megvalósítani, mert senki sem tudja, miként használja mérséklettel. Elegendõ egy népet bizonyos idõre önkormányzatnak átengedni, hogy szervezetlen csõcselékké változzék. Ettõl a pillanattól kezdve belsõ egyenetlenség keletkezik, ez csakhamar osztályharccá fejlõdik, minek következtében az államok romba dõlnek és hatalmuk többé nem nagyobb, mint egy rakás hamué." az idézet a "Z"ion bölcseinek jegyzőkönyvéből való..1895 ből..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!