Gréczy: Az egyik legtragikusabb nap volt a trianoni döntés

2015. június 04. 12:56

A DK szóvivője az európai ügyészség felállását szorgalmazta sajtótájékoztatóján, ahol azonban június 4-e apropóján Trianonról is kérdezték az újságírók. Gréczy az egyik legtragikusabb napnak minősítette a trianoni döntést, ugyanakkor reméli, hogy a közös Európa egyszer majd feloldja a gyászt.

2015. június 04. 12:56

A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az európai ügyészség felállítása mellett érvelt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Gréczy Zsolt az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) éves jelentésére hivatkozva közölte, hogy tavaly Magyarország a második legkorruptabb ország volt, és 28 bejelentésből 13 ügyben indult eljárás. Szavai szerint Molnár Csaba, a párt EP-képviselője emellett az Európai Bizottságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az Orbán-kormány alatt 52 vizsgálat indult hazai fejlesztési projektekre vonatkozóan.

Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és a hazai hatóságok nem tettek ilyen bejelentéseket, és nincs hír arról sem, hogy az OLAF-nyomozások ügyében az ügyészség lépett volna bármit. A DK szóvivője azt mondta, azért támogatják az európai ügyészség felállítását, mert annak olyan nyomozati jogkörei lennének, amelyekkel végig lehetne vinni az ügyeket. Azt is jelezte: kormányváltás esetén független jogászbizottsággal vizsgáltatnák ki a legfőbb ügyész és hivatala döntéseinek jogszerűségét.

Gréczy Zsoltot kérdezték a nemzeti összetartozás napjáról is. A szóvivő az egyik legtragikusabb napnak minősítette a trianoni döntést, ugyanakkor jelezte, hogy Magyarország az EU részeként abban érdekelt, hogy a határok átjárhatóak legyenek, s ne legyenek nemzetiségi villongások. A közös Európa remélhetőleg egyszer majd feloldja a gyászt – fogalmazott.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2015. június 04. 17:18
Döntés nem lehet nap
Vadjoe
2015. június 04. 13:55
"Az egyik legtragikusabb nap volt a trianoni döntés" Nem gondoltam volna, hogy valaha egyet fogok érteni Gréczy-vel.
alex.leopardi
2015. június 04. 13:34
és én mint lerománozott magyar el is kell higgyem,ne etess kiskrapek,ha lelkiismeret furdalásod van hagyd a gyurcsit
tango47
2015. június 04. 13:25
NE HAGYJUK MAGUNKAT PROVOKÁLNI, MERT AKKOR JÓ NEKIK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!