Orbán a polgári Magyarországot építené 2018-ig

2015. május 06. 11:20

Orbán Viktor szerint a következő három év tétje és feladata a 25 éve megálmodott polgári Magyarország berendezése. A miniszterelnök ezt az első szabad Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián mondta el. Kövér László szerint a rendszerváltozás az egyetlen történelmi fordulópont, amely nem vereséget hozott az országnak.

2015. május 06. 11:20

A polgári Magyarország 25 éve megálmodott berendezését nevezte a következő három év tétjének és feladatának Orbán Viktor miniszterelnök a Veritas Történetkutató Intézet és az Országgyűlés Hivatala által szervezett szerdai emlékkonferencián, a Parlamentben.

Ez sem kisebb feladat, bár más természetű, mint a rendszerváltás vagy a 2010-es alkotmányos forradalom győzelemre vitele volt – fogalmazott a kormányfő a tanácskozáson, amelyet az 1990-ben szabadon megválasztott Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendeztek.

Orbán Viktor szerint azonban ma van elegendő felhatalmazásuk, erejük ahhoz, hogy valóra váltsák a polgári Magyarország programját. Húsz év vívódás, egy győztes alkotmányos forradalom, öt év elszánt küzdelem, romeltakarítás és alapozás kellett hozzá – mondta.

Kövér: A rendszerváltozás nem vereséget hozott az országnak

Az Országgyűlés elnöke szerint minden meghiúsult várakozás, vágy és csalódás ellenére a 20. század magyar történelmének nagy fordulópontjai közül a rendszerváltozás az egyetlen, amely az országnak nem vereséget, vérveszteséget és rabságot hozott, hanem legalábbis részlegesen visszanyert önrendelkezést, szabadságot és függetlenséget.

Kövér László a független Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából rendezett konferencián szerdán a Parlamentben kiemelte: a rendszerváltozás esélyt adott szembeszállni a múlt démonaival és önérdekű válaszokat adni a jövő kihívásaira.

A rendszerváltozás és annak szimbolikus időpontja, a negyed évszázaddal ezelőtti parlament megalakulása május 2-án, a diktatúrából a demokráciába, a kommunizmusból a jogállamba, az egypártrendszerből a többpártrendszerbe, a népköztársaságból a köztársaságba való átmenetet jelentette – idézte fel az Országgyűlés elnöke.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2015. május 06. 18:38
"Orbán a polgári Magyarországot építené 2018-ig" Majd kap egy doboz építőkockát, meg egy gumiszobát. Ott majd építgetheti.
incze
2015. május 06. 15:37
polgári országot nem lehet építeni. a polgár nem alkatrész.
antioxi
2015. május 06. 13:57
Orbán Viktor! Ha a "keményen dolgozó kisembereket" is beveszed a "polgári Magyarországba" akkor csináld. Ha nem és csak hülyitesz, akkor hagyd abba sürgősen.
kukagyerek
2015. május 06. 13:07
A hülyítés folytatódik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!