MSZP: A társadalom el van KDNP-sítve

2015. május 14. 12:11

Az országból való kivándorlás magasabb, mint valaha, a kormány viszont nem teszi meg a szükséges lépéseket – állítja Bárány Balázs az MSZP országos elnökségének tagja. Szerinte a kivándorlás nemzeti katasztrófával is járhat.

2015. május 14. 12:11

Az MSZP a kormány cselekvését hiányolja a Magyarországról való kivándorlás ügyében. Az ellenzéki párt szerint a kabinet első lépésként törekedhetne az európai ifjúsági garanciaprogram jobb kihasználására. Erről Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja beszélt csütörtökön Budapesten, a Keleti pályaudvar előtt tartott sajtótájékoztatón, felhívva a figyelmet arra, hogy a TÁRKI kutatása szerint a kivándorolni szándékozók aránya 2015 áprilisában magasabb volt, mint eddig valaha.

Bárány úgy látja: az elmúlt években mintegy hatszázezer ember „menekült el” Magyarországról, ez a későbbiekben nemzeti katasztrófával jár. Kifejtette: komplett települések néptelenedhetnek el, szakemberhiány lesz, egyre kevesebb gyerek születik az országban, egyre kevesebb adófizető lesz, végül mindez szociális katasztrófához vezet.

Bárány Balázs a kivándorlást gazdasági okokkal és azzal magyarázta, hogy a jelenlegi hatalom az élet minden területét kontrollálni próbálja, azaz „a társadalom el van KDNP-sítve”. A szocialista politikus azt mondta, a kormányzati politikának arról kellene szólnia, hogyan lehet egy olyan országot teremteni, ahol színvonalas és mindenki számára hozzáférhető az oktatás, ahol, aki akar, az tud is dolgozni, és az ezért kapott fizetésből el tudja tartani a családját. Bárány Balázs szóvá tette: az Európai Bizottság március jelentése szerint a magyar kormány nem tett meg mindet, hogy kihasználja a fiatalok foglalkoztatását segítő ifjúsági garanciaprogramot.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kulakman
2015. május 14. 17:20
Tőlem lehet igaza is ,de mi az ,hogy elkdnp-sedik? Talán nem kéne lózungokat pufogtatni , ha egyszer az igazat írnátok , lehet lenne aki veletek tart ,de így!!
pollip
2015. május 14. 17:17
A cikkíró tudatosan hallgatja el, hogy az egész világ mozgásban van? Szerintem igen.....................tehát hazudik.
e.o.storm
2015. május 14. 14:19
Az összeférhetetlen, megregulázhatatlan kisebbségek teszik reménytelenné az országot. Ezért menekül a nép oda ahol legalább még pénzt lehetne keresni - egyenlőre. Miért megregulázhatatlanok a kisebbségek: EU, MSZP, LMP, DK és társaik.
Antigoné
2015. május 14. 13:57
A nagy erőlködésnek csúfos vége szokott lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!