Index: Ingyenes lapot indít az MSZP

2015. május 07. 12:32

Kistelepüléseken indítja el új, ingyenes lapját az MSZP nyáron – értesült az Index. Az új orgánum havonta jelenne meg, a neve egyelőre még nincs eldöntve, de felmerült a Balegyenes is. Első sorban a falvak, kistelepülések lakóihoz akarnak eljutni, de a nagyvárosokban is terjeszteni fogják a lapot.

2015. május 07. 12:32

Gőgös Zoltán is megerősítette az Index értesülését, mely szerint országos terjesztésű ingyenes lapot indít az MSZP. A párt első sorban a falvak, kistelepülések lakóinak szeretné bemutatni a szocialista párt programját illetve politikusait. Ezeken a helyeken a helyi aktivisták, politikusok fogják terjeszteni a lapot, így alkalmuk nyílik majd arra is, hogy megismerkedjenek a választókkal.

A nagyvárosokban is terjesztik majd az új orgánumot, ami Gőgös elmondása szerint négy A4-es oldalon fog megjelenni. A politikus elmondta: régi tervet valósítanak most meg. Eddig nem volt rá forrás, most azonban sikerült rá pénzt elkülöníteni. A tervek szerint még idén nyáron megindulhat a terjesztés.

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. április 28. 01:33
Vége megjelent az MSZP-nél aszociális érzékenység és gondoskodás! A kistelepülési környezet nagyon életszerű. Az ingyenesség is találó. A kistelepüléseken még használják a vegyestüzelést. Csak magas legyen a példányszám! Garantált a nulla remittenda. Jöhet a hideg! Égjen az MSZP (lapja)!Javasolt cím: TŰZREVALÓ.
2016. április 28. 01:32
Nyugodjál meg! Majd kitalálják,hogy nem a papír kicsi, hanem a kenyered nagy. Van már hozzá történelmi tapasztalatuk.
di maggio
2015. szeptember 24. 09:35
Az agressziv balegyenes helyett javaslom a léneget jobban kifejező Balf...sz. címet.
választópolgár
2015. június 17. 04:15
Ez azért lesz kontraproduktív, mert minden igyekezet ellenére az mszp húzóemberei, szanyi, mesterházi, és a szekrényből időnként kidőlő kovács 23 millió román lászló, megszólalásaikkal hatékonyan húzzák lefelé a pártra szavazók számát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!