Deutschék szerint mindenki nyerhet az internet-konzultációval

2015. május 19. 07:50

Május 18-a óta kitölthető a magyarországi internetről szóló nemzeti konzultáció, azaz az InternetKon. Az internetezők kérdéseiből összeállított kérdőív igyekszik az internet vagy a digitális világ által érintett területek mindegyikét lefedni az oktatáson keresztül a gyermekvédelmen át a hálózatfejlesztésig, és az adócsökkentésig. A konzultációra adott válaszokból még az idén kormány elé kerülő javaslatcsomag fog készülni.

2015. május 19. 07:50
null
Jenei Balázs

Ránk köszönt a nemzeti konzultációk időszaka, hiszen párhuzamosan, két kérdésben is konzultációt kezdeményezett a kormány: az egyik a napokban a postaládákba kerülő bevándorlásról és terrorizmusról szóló konzultáció, míg a másik az internettel kapcsolatos konzultáció. A két kérdőív terjesztésében jelentős eltérések vannak: míg előbbit postán 8 millió választópolgár kapja meg, addig utóbbinak a kérdéseire minden 14 év feletti magyar állampolgár válaszolhat az internetkon.hu-n. 

Az InternetKon néven emlegetett konzultáció kérdéseit szakértők, valamint a konzultációt lebonyolító Deutsch Tamás és csapata válogatta össze abból a 2770 kérdésből, amit a konzultáció korábbi szakaszában küldtek be a magyarországi internetezők. A kérdésekkel kapcsolatban sajtóbeszélgetésen Szabó László elmondta: a trollok megjegyzései mellett meglepően érdekes és lényeglátó kérdések érkeztek be hozzájuk, amelyek témái megegyeztek azzal, amelyeket a szakértők is javasoltak.

„Nem csak a szakértők kiváltsága a kérdésfeltevés”

Az internetről és a digitális világról szóló konzultációval kapcsolatban több mint 100 szakmai szervezettel, vállalattal egyeztettünk – mondta el Deutsch Tamás, aki azt is hozzátette: kezdetben mindenki óvatos volt az internetes konzultációval kapcsolatban, azonban mire a kérdéssor összeállt, addigra már egyfajta bizalom alakul ki az érintettek részéről. Ez annak köszönhető a miniszterelnöki biztos szerint, hogy valódi szakmai egyeztetéseket folytattak és meghallgatták a szakma kételyeit, felvetéseit, javaslatait a konzultációval, illetve az iparág megújításával kapcsolatban. A kérdéssort is véleményezhették és javaslatokat adhattak annak jobbá tételére. Az egyik nagy piaci szereplő vezetője szerint a konzultációval az iparági szereplők, a kormány és a polgárok is nyerhetnek, ez egy win-win szituáció.

A sajtóbeszélgetésen Deutsch elmondta: az internetes konzultáció esetén a szakmai egyeztetések mellett céljuk volt, hogy amennyire lehet már a kérdéssor összeállításába is bevonják az embereket, mivel „nem csak a szakértők kiváltsága a kérdésfeltevés”. A kérdéssor összeállításánál ügyeltek arra, hogy szakmailag korrekt, de közérthető és nem manipulatív kérdéseket tegyenek fel a digitális világról. Az InternetKonnál nagy hangsúlyt kapott az, hogy miként lehet az emberek véleményét kikérni egy olyan témában, ami jelentősen befolyásolja mindenki életét. Egy olyan rendszert szerettek volna létrehozni, amely elősegíti a társadalmi párbeszédet, egyfajta párbeszéd-platformként szolgál.

Ebből a konzultációból jogszabályok lesznek

A miniszterelnöki biztos nem mert tippelni azzal kapcsolatban, hogy hányan fogják kitölteni az internetes kérdőívet, azt azonban elmondta: a kitöltők számától függetlenül a konzultáció eredményeit be fogják építeni a törvényi szabályozásba, és ezt a miniszterelnök is így képzeli el. A törvénymódosítások, és a jogszabályi környezet megteremtése szeptember végén, október elején kezdődhet meg; azonban a konzultáció eredményeit már hamarabb, még augusztusban szeretnék nyilvánosságra hozni, hogy azokról újra egyeztessenek a szervezetekkel, cégekkel, az oktatási szférával és a többi érintettel.

Deutsch Tamás szerint az mindenképpen jelentős eredmény – bár még a konzultáció második szakasza csak most indult el –, hogy ma arról lehet beszélni, internetadó helyett milyen adócsökkenés várható az iparágban. Erre a konzultációban több kérdés is vonatkozik: az egyik kérdés az előfizetések áfa-csökkentéséről, valamint az ágazati különadóról kérdezi a kitöltőket, míg egy másik a közműadó elengedéséről, ami a szolgáltatókat érinti. Az esetleges áfa-változtatás azt eredményezné, hogy a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra csökkenhetne az előfizetések adókulcsa; míg a közműadó elengedése segítené, hogy a cégek nagy ütemben, nem csak állami, hanem saját forrásból is fejlesszék az optikai hálózatot az országban, ezzel pedig gyorsabb internetet szolgáltassanak.

Jó az időzítés

Az adószabályozási és a hálózatfejlesztési kérdések mellett a kérdőív olyan kérdéseket is felvet, mint hogy milyen keretek között folyjon az informatikaoktatás az iskolákban, hogyan lehet megvédeni a gyerekeket az internetes zaklatástól, miként kell szabályozni az internetes kereskedelmet, vagy hogyan lehetne egyszerűsíteni az internetes ügyintézést. 

Deutsch szerint a digitális világ változásával kapcsolatban most jött el a párbeszéd ideje, ami már az EU-ban is megkezdődött: ez most egy húsbavágó, és forró téma Európában. Az EP képviselő elmondta: 2017 és 2019 között várható az Európai Unióban az egységes digitális piac szabályozása, amely teljesen újraszabályozza a szektort és akár át is rendezheti azt. 

A kérdőívet május 18-tól július 31-ig lehet kitölteni az internetkon.hu-n. A válaszadóknak három lehetőségük van belépni az oldalra a konzultáció kitöltéséhez. Egyik lehetőség az Ügyfélkapu, másik a Facebook felületén keresztül való belépés, míg harmadik lehetőségként regisztrálni is lehet az oldalon. A kérdőív csak belépés után válik kitölthetővé, azonban a válaszadás anonim lesz, mivel az nem beazonosítható, hogy egy kérdésre a kitöltő milyen választ adott.

***

Nyitófotó: Földházi Árpád.

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2016. október 15. 19:19
Tisztességes kormányunk van, sehol a világon nem törődnek azzal, hogy megkérdezzék a lakosságot, mit szólnak a SZOLGÁLTATÓK megadóztatásához!!!
Anti Komcsi
2016. október 15. 19:19
Miért van az, hogy minden ellenzéki hozzászóló 20 -as IQ val rendelkezik, és nem ért egyszerű szavakat, mint " demokratikus" és " konzultáció"?
Anti Komcsi
2016. október 15. 19:19
Legyen emelt internetadó az itt kommentelő bunkó ellenzékieknek! Legyen a konzultáció intelligenciaszinthezkötve! Tisztítsuk meg az intenetet a tahó maffiabaloldaliaktól! Tiltsák ki az internetről a csőcselék Jobbikot!
rosszkutya
2015. május 20. 20:03
http://sport.hir24.hu/tobb-sport/2015/05/20/paralimpia-kibukott-egy-ujabb-2-millas-szamla/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!