Nyomoz az ügyészség a jobbikos Kulcsár Gergely ellen

2015. április 09. 21:22

Nemzeti szocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása gyanúja miatt nyomozást rendelt el Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség, hangzott el az M1 híradójában.

2015. április 09. 21:22

A Híradó értesülései szerint az ellenzéki politikust egy magánszemély jelentette fel, amiért 2012-ben, egy frakciótársainak írt, de később nyilvánosságra került levélben kamukausztnak nevezte a népirtást.

A műsorban Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője elmondta, a nyomozás során vizsgálják majd, hogy a képviselő megnyilvánulásával tagadta vagy kétségbe vonta a nemzeti szocialista rendszer által elkövetett emberiség elleni cselekmények tényét.

Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke jelezte: a parlament az általa vezetett testület javaslatára kétharmados döntéssel határozhat a jobbikos képviselő mandátumának felfüggesztéséről. Az M1 információi szerint Kulcsár Gergely ellen a holokauszt áldozataira emlékeztető Duna-parti szoborkompozíció 2011-es meggyalázása miatt is érkezett feljelentés, de az ügyészség szerint ebben az ügyben csak rágalmazás miatt indulhatott volna büntetőeljárás, ez a cselekmény azonban már tavaly nyáron elévült.

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazriveczazseni
2015. április 10. 16:35
Cuki Jobbikosok!!!!!!!!! https://img.4plebs.org/boards/pol/image/1387/31/1387311262960.jpg?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201503
Tintamin
2015. április 10. 13:19
Ez is egy beszari, vánnyadtpöcsű, csajozásra képtelen, nyeszlett gyökér zsebnáci, ahogy az egész pártja. Egy vicc ez a jobbik, a mégnagyobb vicc, hogy ezeknek hisznek emberek. Kurvaszarul teljesít az oktatási rendszerünk, ha ilyen előfordulhat:(
berzsian56
2015. április 10. 11:11
Az ilyen feljelentősdi csupán fenyegető erőfitogtatás és nem hozza közelebb az álláspontokat. Mert pontosan az ellenkezője a szándék. Megmutatni ,hogy ők ezt is megtehetik. Ezt azok csinálják, akiknek érdekében áll a feszültség fenntartása, mert így a médiafigyelem rájuk irányul és életben lehet tartani a témát. Miért van, hogy ennél fontosabb és előbbrevaló kérdések háttérbe szorúlnak, de a holokauszt örök probléma?
KannibálTatárÚr
2015. április 10. 08:53
A hollókauszt tagadása is bűntett?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!