Lázár: Híve vagyok a halálbüntetésnek

2015. április 30. 15:23

Az EU, mint a demokrácia legfontosabb védelmezője nem utasíthat el semmilyen vitát, ami emberek életéről, nehézségeiről szól – mondta Lázár János a halálbüntetés kérdésére utalva. Lázár csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: azonnali vizsgálatot rendelt el az fővárosban az Illatos úti telephellyel kapcsolatban, valamint hogy közmeghallgatásokat rendeznek a paksi bővítéssel kapcsolatban. Lázár bejelentette: új híd építését tervezik a Dunán.

2015. április 30. 15:23

„Kifejezetten híve vagyok a halálbüntetésnek” – fogalmazott Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján egy kérdésre. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte, hogy országgyűlési képviselőként képviseli ezt az álláspontot.

 
Arra a felvetésre, hogy a KDNP ellenzi a halálbüntetést, azt felelte, hogy a különbözőség is mutatja, hogy le kell folytatni egy párbeszédet, ami harminc éve elmaradt. Nem hiszi ugyanakkor, hogy a dialógus bármivel veszélyeztetné az európai alapértékeket – mondta.
 
Lázár János közölte azt is, hogy a kormány jövő szerdán áttekinti, hogy a bíróságok eddig hogyan alkalmazták a három csapás törvényét, hogyan érvényesült a tényleges életfogytiglani büntetés a gyakorlatban.
 
Lázár egyébként a vitát nevezte az egyik legfontosabb demokratikus alapértéknek a kormányfő halálbüntetéssel kapcsolatos, közelmúltbeli kijelentésével összefüggésben. A tárcavezető kiemelte, hogy Magyarország az Európai Unió jogrendszerét egészében tiszteletben tartja. Az EU, mint a demokrácia legfontosabb védelmezője nem utasíthat el semmilyen vitát, ami emberek életéről, nehézségeiről szól - értékelte Lázár János.
 
Azonnali vizsgálat az Illatos úton
 
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is szólt: azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a főváros IX. kerületében lévő Illatos úti telephelyen, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el illegálisan. Várhatóan csütörtök délután kormányhivatali vizsgálat lesz a helyszínen, és ha azt állapítják meg, hogy a hulladék közvetlen veszélyt jelent, azonnal elrendelik az elszállítást. Lázár a költségeket 1,1 milliárd forintra becsülte, amelyet a gazdasági minisztériumnak kell megelőlegeznie.
 
Jövő szerdán kerül a kormány elé az új közbeszerzési törvény tervezete - közölte Lázár János, hozzátéve: az új jogszabály minden pontban megfelel majd az Európai Bizottság közbeszerzési irányelveinek. A miniszter hangsúlyozta: a törvényben a hazai kis- és középvállalkozások érdekeit is képviselni akarják. Célként fogalmazta meg az eljárási határidők lerövidítését, a kevésbé bürokratikus eljárásrendet és a nagyobb átláthatóságot. Lázár János szavai szerint „nagyobb lesz a rend” a közbeszerzések területén.
 
Új híd a Dunán Pakshoz
 
Pakson, illetve a szomszédos országokban is közmeghallgatások lesznek a paksi beruházással összefüggésben – jelentette be Lázár a sajtótájékoztatón. A környezetvédelmi szakhatósági engedélyek beszerzése érdekében május 7-én Pakson tartanak fórumot, az első nemzetközi közmeghallgatás pedig Kijevben lesz.
  
A kormány tervei között szerepel Lázár elmondása szerint egy új híd építése a Dunán, hogy a Bács-Kiskun megyeiek át tudjanak menni az erőműhöz.  A miniszter szavai szerint megkezdték a hazai vállalkozások felkészítését, hogy minél többen be tudjanak kapcsolódni az 12 milliárd eurós beruházásba, s a forrás legalább 40 százaléka magyar cégekhez kerüljön.
 
Nem kötelező a fólia a dohányboltok kirakatára, és ha a trafikosok igénylik, ezt bele kell foglalni a törvénybe is - mondta Lázár János, hangsúlyozva: lehetővé kell tenni, hogy aki az elsötétítés miatt nem érzi magát biztonságban, az ne használja a fóliát. A kormány kötelességének tekinti a trafikokban és az éjszaka dolgozók védelmét - jegyezte meg Lázár, tudatva: Pintér Sándor belügyminiszternek javaslatot kell tennie arról, hogy az éjjel is nyitva tartó üzletekben milyen rendvédelmi rendszert kell kiépíteni.
 

Összesen 129 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2015. május 01. 10:13
"Lázár: Híve vagyok a halálbüntetésnek" --- Mi is! Majd szurkolunk a tárgyalásodon ...
tevevanegypupu
2015. május 01. 10:01
Ó, nagyon sokan, csak nem merik megmondani. Én nem vagyok, viszont a tényleges életfogytiglannak igen.Most a trafikos kislány gyilkosa 14 év után szabadulhat például jó magaviselet esetén. Rendben lenne ez?
Theorba
2015. május 01. 08:08
Fontos az, hogy mit mond egy súlytalan s.ggfej?
Élan
2015. május 01. 07:54
"Megalázó, h. kívülről jön a kárörvendő rendreutasítás," Ez a szervilisek szövege. Méltatlan önhöz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!