Kétmilliárdot kapnak a kormánytól a Buda-Cash-károsult önkormányzatok

2015. április 09. 17:30

Lázár János csütörtökön bejelentette: kétmilliárd forint segítséget kap a Buda-Cash-botrányban érintett 84 önkormányzat a kormány szerdai döntése alapján. A Beva által nyújtott befektetés-biztosítás összeghatárát 20 ezerről 100 ezer euróra emelné a kormányzat. Lázár szerint az államkincstár nem áll készen arra, hogy kereskedelmi banki funkciókat ellásson.

2015. április 09. 17:30

Kétmilliárd forint segítséget kap a Buda-Cash-botrányban érintett 84 önkormányzat a kormány szerdai döntése alapján, hogy a települések megőrizhessék működőképességüket, ki tudják fizetni a szociális segélyeket és a béreket – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Lázár János megjegyezte azt is, hogy az érintettek a következő napokban megkaphatják a pénzt.

A miniszter ismertette: a korábban el nem adósodott 115 önkormányzat idén 10 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhat. Emellett a kormány kifizeti a bírságokat azon 140 település helyett, amelyeket a fejlesztéseikkel összefüggő visszaélések miatt elmarasztalt az Európai Bizottság – mondta. Hozzátette: a visszaélések 2010 előtt történtek, a kormány mintegy 1,7 milliárd forint összegben fog segítséget nyújtani. Ugyancsak döntés született arról, hogy a kormány 740 millió forint erejéig támogatást nyújt Jászberénynek a Dalkia Zrt.-vel szemben elvesztett pere után, megmentve a várost a csődtől.

Lázár arról is beszámolt, hogy fontos javaslatnak és támogatásra érdemesnek tartja a kormány a Magyar Nemzeti Bank javaslatát, amely szerint a Beva által nyújtott biztosítás összeghatárát 20 ezerről 100 ezer euróra emelnék. Annak vizsgálatát, hogy ezt hogyan lehet visszamenőleges hatállyal akár a Quaestor-károsultakra vonatkoztatni az igazságügyi tárcára bízta, illetve alaposan áttekinti a javaslatot a Fidesz-frakció is – jelezte a miniszter. A tárcavezető megjegyezte: ha ez a javaslat megáll, akkor a 32 ezer károsultból szinte mindenki hozzájuthatna, ahhoz a pénzhez, „amit kockára tett”

A miniszter kérdésre arról is beszélt, hogy az államkincstár nem áll készen arra, hogy kereskedelmi banki funkciókat ellásson. Szavai szerint a MÁK megtehetné, hogy minden költségvetési pénzt térítésmentesen kezeljen és hitelezést is végezzen, de nagy vita van a kérdésről és nincsenek meg a technikai eszközei, hogy ezt megtegye. Kifejtette, hogy jelenleg bizonyos kincstári szolgáltatások versenyképesek, de van, amit a kereskedelmi bankok olcsóbban nyújtanak, a szabályozás áttekintése folyamatban van. Közölte azt is: a kormány elfogadta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) elnökének tájékoztatását arról, hogy az Magyar Fejlesztési Bank által (az ETO Park beruházáshoz nyújtott) mintegy 17 milliárdos kölcsön ügyét megvizsgálja.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2015. április 10. 06:26
http://kepfeltoltes.hu/view/150410/11062116_1576839755925103_6230818371562975296_n_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
=nessuno=
2015. április 09. 22:40
Milyen alapon tőzsdéztek közvagyonnal??? Államkincstári számla, aztán slusszpassz. Fizetésemelés a polgármestereknek, meg helyi adók.....
kjkj945
2015. április 09. 18:16
És aki nem tette be a pénzét ''bizonytalan'' ügyletekbe, az mennyit kap?
pimepime
2015. április 09. 17:59
Az (ön)kormányzat büntetlenül eltőzsdézheti a keményen dolgozó kisemberek pénzét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!