A Jobbik arculatváltásáról ír a Le Monde

2015. április 12. 14:24

A Jobbik megújult retorikájával foglalkozik vasárnapi számában a Le Monde. A francia napilap Ózdról készített riportot, melyben úgy találták, a város lehet a Jobbik és a Fidesz együttműködésének kísérleti színtere.

2015. április 12. 14:24

A Jobbik arculatváltását mutatta be ózdi riportjában vasárnap a Le Monde. A balliberális francia lap szerint Janiczak Dávid, Ózd polgármestere „az a szélsőjobboldali aktivista, aki a közbiztonságról olyan beszédet tud tartani, amellyel kivívja honfitársai szimpátiáját. Még akkor is, ha azok romák, mint a helyi lakosság jó egyharmada” – hangsúlyozta a tudósító.

Joelle Stolz szerint a 34 ezer lakosú város lett a felmérésekben a kormányzó jobboldal rovására fokozatosan javuló Jobbik politikai előtörésének szimbóluma. Több mint egymillió szavazó hagyta el az utóbbi hónapokban a Fideszt, s egyötödük szívesen szavazna a Jobbikra. A Jobbik ózdi győzelme a választók radikalizálódásának a jele, amit a konzervatív stratégiák nem láttak előre a lap szerint. A munkáscsaládból származó polgármester azt mondja az embereknek, amit hallani szeretnének, reményt keltve az egykori ipari város újjászületéséről. A lap idézte Janiczakot, aki szerint „Isten támogatásával tudott ilyen fiatalon polgármesterré válni”. Azt is elmondta, hogy Ferenc pápától szeretne áldást kérni Ózdra, s míg a Fidesz számára a félelem a társadalmi összetartó erő, ő a szeretetet tekinti annak.

A cikkszerző szerint Janiczak passzol a Vona Gábor által meghirdetett irányvonalhoz a párt szalonképessé tételére. A pártelnök kiskutyákat simogat a televízióban, és fel akar hagyni a Jobbikra jellemző antiszemita és cigányellenes retorikával. „Jóllehet a megbékélő hangnem nem tetszik a párt keménymagjának, kedves a választók számára. A Jobbik hirtelen elfogadható lehetőségként jelent meg a Fidesz-kormányzat elutasításának kifejezésére” – hívta fel a figyelmet a lap. Arra is emlékeztetett, hogy április óta Ózdon három lovas rendőr teljesít szolgálatot, a polgármester megfigyelő drónt kért a Belügyminisztériumtól és az önkormányzat egy börtön megépítéséről is döntött, amelynek megvalósításán több száz munkanélkülit foglalkoztatnának.

A Le Monde szerint Ózd a jobboldal és a szélsőjobboldal közötti szövetség laboratóriuma lehet, a polgármester méltatja is a választókörzet fideszes képviselőjét, mert százzal több közmunkahelyet tudott elintézni. A Fidesz országos szinten azonban elutasítja a Jobbik közeledését – írta a Le Monde.

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2015. április 13. 11:01
A Le Monde-nál francia belpolitikai okok miatt kicsit később esett le a tantusz, hogy most már inkább a Jobbikot kell támogatni a rasszista Fidesz ellenében.
magnamater
2015. április 12. 20:05
Ezek a francok mindent akarnak tudni a Jobbikról, de hogy mi történik a magyarokkal trianoni határokon túl, arra teljesen süketek és vakok.
katus
2015. április 12. 19:09
Kötelező szavazás? Fideszes aktivisták azzal csöngettek be nemrég vendéglátó kocsmárosnénk egyik ismerőséhez, hogy volt-e szavazni. Amikor a meglepett sümegi úr azt mondta, nem, a fideszesek egészen elképesztő szöveggel álltak elő: menjen el, mert ez állampolgári kötelesség! Ez lenne a polgári Magyarország...
catalina9
2015. április 12. 19:00
cereal killer [Hozzászóló kiszűrése] 2015. április 12. 16:59 "tolják a szekerét most már nemzetközileg is" - Tolják bizony, már itt a Mandin is. Egyszer talán megtudjuk, kinek az érdeke ez." Miután Sorosék megbuktak Gyurcsánnyal és Bajnaival is, most azt akarják elérni, hogy a Jobbik olyan erős legyen, hogy a Fidesznek össze kelljen fognia valamelyik ballib párttal, és akkor ez a ballib párt SZDSZ 2.0-ként zsarolhassa a többségi pártot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!