LMP: A Fidesz szeme láttára pucolják ki a Quaestort

2015. március 24. 18:27

A párt szerint a Fidesz csak szavakban kemény a brókerügy elkövetőivel szemben, miközben a jelek szerint a napokban is zajlik a pénz kimentése a Quaestor-csoportból, és Tarsoly Csaba sincs még előzetes letartóztatásban. Az LMP szerint Matolcsy György és a jegybank is felelős az ügyben, mivel évekig hagyták a fedezet nélküli kötvények kibocsátását.

2015. március 24. 18:27

Az LMP szerint a kormány és a Fidesz csak szavakban kemény a pénzügyi csalások elkövetőivel szemben, „a szemük láttára pucolják ki a Quaestort”.

Schmuck Erzsébet, a párt országgyűlési képviselője és Heltai László gazdaságpolitikai szakszóvivő keddi közleményében azt írta: a jelek szerint az Orbán-kormányhoz ezer szálon kötődő Quaestor-csoportból ezekben a napokban is zajlik a pénz kimentése, pedig a botrány kirobbanása óta már eltelt két hét. Szerintük a társaság gyanús átszervezése, az érthetetlen tőkemozgások mind arra figyelmeztetnek, hogy a betétesek maradék pénze is könnyen kámforrá válhat. 

Az LMP a jegybank, és annak elnöke, Matolcsy György felelősségének tartja, hogy pénzügyi felügyelet éveken keresztül hagyta a fedezet nélküli kötvények kibocsátását

A Külgazdasági és Külügyminisztérium is a Quaestorra bízta az általa irányított állami intézmények pénzét, de a csőd előtt néhány nappal kivette onnan a betéteit – jegyezték meg. Bírálták azt is, hogy a Quaestort vezető Tarsoly Csaba máig nincs előzetes letartóztatásban.

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
doncamillo
2015. március 25. 09:01
Ezért fogják a jövő héten törvénybe iktatni, hogy a bedőlés utáni minden szerződés és ügylet semmis lesz. Tehát hiába akarják a questorosok pucolni a kasszát. És nem "a Fidesz" "pucol", hanem a maszop fog pucolni, de gyorsan. A közéletből. Mindenkinek emlékeztetőül: 2013. áprilisáig Simor András volt az mnb vezetője, nem Matolcsy. Az egész balhé épp Matolcsy segítségével és egy olyan átszervezés következtében derült ki, amelyet a maszop és kapcsolt részeik hevesen elleneztek, nem szavaztak meg és azonnal diktatúrát ordítottak. Szóval jobb lenne, ha befognák a szájukat és hívnák az ügyvédeket:-)))
kuwiq
2015. március 24. 20:31
Az lmp téved, a fidesz igyekszik nem oda nézni, meg úgy csinálni, mintha ott se lett volna, semmi köze nem volna a csúnya baloldali provokátor tarsolyhoz. Aki lehet , hogy mégis inkább szadesz-lmp ügynök. Ezt majd az MNB vizsgálat eldönti.
császár
2015. március 24. 19:30
Ekkora gazemberségbe már a kormánynak is illene belebukni.
Tintamin
2015. március 24. 19:13
Legdurvább maffia a fidesz! Basszus, aznap reggel, mikor bedől, még utolsó pillanatban Szíjjártóék kivesznek a cégből milliárdokat? HOGY??? Ez konkrét összejátszás, a klasszikus gengszterállam, beszarok, hogy ilyen létezhet. Utána meg Viktor szól a nyomozóknak, hogy hagyják pár napig, amíg kipucolja a céget, meg eltünteti a terhelő bizonyítékokat. OKÁDNOM KELL, TOLVAJBANDA!!! Éljen a bikramenet, a sok agyrokkant, aki zabálja ennek a maffia brigádnak a szarját is! Hülye a magyar, mint a segg, ez mostmár nem vitás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!