Pad Ferenc lesz az MSZP tapolcai jelöltje

2015. február 12. 08:15

Az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnökét, Pad Ferenc önkormányzati képviselőt indítják a szocialisták a fideszes Lasztovicza Jenő halála miatt kiírt tapolcai időközi országgyűlési választáson.

2015. február 12. 08:15

Pad Ferenc ajkai önkormányzati képviselőt, szakszervezeti vezetőt indítja várhatóan az MSZP a tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választáson – tudta meg az MTI. Az MTI információi szerint a helyi szervezetek már meghozták a szükséges döntéseket, az MSZP országos elnöksége – amelynek egyetértési joga van – jövő héten tárgyal a kérdésről.

Az MTI úgy tudja, az MSZP jelezte a többi baloldali ellenzéki pártnak, kit indít Tapolcán, de választ nem kapott még arra, hogy támogatják-e jelöltjüket.

Pad Ferenc az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet elnöke, ősszel a Veszprém megyei város 6-os számú egyéni választókerületéből került be a helyi képviselő-testületbe, öt szavazattal előzte meg fideszes ellenfelét. Pad Ferenc értékesítési menedzserként dolgozik a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-ben.

Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében – Tapolcán és környékén – azért lesz április 12-én időközi választás, mert a választókerület tavaly áprilisban megválasztott fideszes képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.

 

Fotó: ajka.ma

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2015. február 12. 11:00
Miazhogynagyonis! „Színház az egész világ, és színész benne ….” Vajon 2010. október 4.-e előtt hol volt és mit csinált a szakszervezet? Ezt megelőzően nem volt idegölő, hogy az életvédelem, környezetvédelem nincs biztonságban? Kit képviselt tulajdonképpen a szakszervezet? Pad Ferenc: Idegölő várakozás és félelem Hogy élnek most a térségben az emberek? - Nincs nap, hogy az itt élők ne gondolnának 2010. október 4-ére. A tragédia kapcsán soha nem látott összefogást tapasztaltunk, nemcsak a szakszervezetek, hanem az érintett települések lakói között is. Az embereket ez dráma már örökre összeköti, bár az élet látszólag visszatért a régi kerékvágásba A cég jövője azonban enyhén szólva is kétséges, a megmentésre az ajkai szakszervezet demonstrációt szervezett, aláírást gyűjtött, petíciót írt. Mit várnak az akciótól? - A MAL-t lassan, de biztosan maga alá temeti az óriási pénzügyi teher, amely egyrészt a katasztrófa után előírt száraz vörösiszaptárolási technológia bevezetéséből, másrészt a kifizethetetlen környezetszennyezési bírságból, valamint a beszállítói bizalomvesztésből áll. Egyre gyakrabban hiányoznak alapvető, a termeléshez szükséges anyagok, sőt a cég a belső tartalékait felélve kénytelen leállítani egyes termelő üzemeit. Feltartóztathatatlanul csúszik a lejtőn. A szeptember elejére szervezett demonstrációval az volt a célunk, hogy felhívjuk az illetékesek figyelmét a drámai helyzetre. Elvárjuk, hogy a kormány tekintse át a kialakult helyzetet, és nem csak a kommunikációjában, hanem a valóságban is garantálja a munkahelyek megtartását. Tessék kérem, itt a lehetőség a munkahelyvédelmi akcióterv gyakorlati megvalósítására! http://www.vdsz.hu/hirek/6/feleli_bels_tartalekait_a_mal_-_ket_szakszervezet_egy_allaspont/758/ http://fn.hir24.hu/Gazdasag/2007/09/25/koltsegolvaszto/ http://fn.hir24.hu/ceghirek/2010/10/05/mi_koze_van_gyurcsanynak
Sötétbenbújkálóellenforradalmár
2015. február 12. 10:37
Hol a fidesz népszerűségének eséséről szóló cikk?
Berecskereki
2015. február 12. 09:26
A Jereváni újság úgy tudja: „A kormány határozatban szólította fel a fejlesztési minisztert, hogy készítse elő a beruházást, és építsenek "a mai kor igényeinek megfelelő" uszodát Veszprémben. A kormány az előkészítésre azonnal elkülönített 25 millió forintot, az építkezésre pedig 4 milliárd forintot. A pénzt a Miniszterelnökség rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt keretéből veszik el.”
Berecskereki
2015. február 12. 09:20
Az ellenzék gyűlölködésére úgy látszik továbbra sem vevők a választók. Vajon mikor jönnek rá a "demokraták" a tévedésükre? "A biztos szavazó pártválasztók körében is változatlan kormánypárti fölényt tapasztaltunk. Ebben a közegben a Fidesz–KDNP 45, a Jobbik 25, az MSZP 19 százalékon áll. Az LMP és a Demokratikus Koalíció támogatottsága 4-4, az Együtté 2, míg más pártoké 1 százalék. Ami a vezető politikusok megítélését illeti, a miniszterelnök esetében javulást tapasztaltunk 2014. decemberhez képest, ami szintén a kormány megítélésének stabilitására utal. Jelenleg a felnőttkorú lakosság 42 százalékának kedvező a véleménye Orbán Viktorról, míg ez az arány decemberben 40 százalék volt." http://szazadveg.hu/foundation/kutatas/piac-es-kozvelemeny-kutatas
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!