MSZP: Orbánnak most már papírja van a korrupcióról

2015. január 13. 14:07

Az MSZP szerint a strasbourgi bírák keddi döntésével Orbán Viktornak már hiteles, írásos bizonyítéka van az állami, rendszerszintű korrupcióról. Beke Károly elnökségi tag úgy látja: szükség van rá, hogy „a pénzbehajtó, korrupt Fidesz-kormány” megtapasztalja a jogállamiság korlátait.

2015. január 13. 14:07

Az MSZP szerint a strasbourgi bírák keddi döntésével Orbán Viktornak is „teljesült egy álma”: most már hiteles, írásos bizonyítéka van az állami, rendszerszintű korrupcióról.

 
Beke Károly, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja Budapesten újságíróknak azt mondta, az ítélet azért is súlyos, mert a magántulajdonhoz való jog a demokráciák alapja. Ezért az Orbán-kormány működésének nemzetközi demokratikus próbája lesz az, miként reagál a döntésre – hangsúlyozta.
 
Beke Károly közölte, az MSZP arra biztat mindenkit, hogy a következő hetekben, hónapokban, szerezzen érvényt igazának. Ez nemcsak egyéni érdek, hanem mindannyiunk közös demokratikus érdeke, hogy „a pénzbehajtó, korrupt Fidesz-kormány” megtapasztalja a jogállamiság korlátait – fogalmazott.
 
A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága keddi, nem jogerős ítéletében kimondta: a magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon.

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2015. január 16. 08:37
Iraknak is papírja volt a vegyi fegyverekről és nem ilyen szar EU-s hanem kemény amerikai papírja jajaja.:D
Peter8811
2015. január 14. 09:24
Még van MSZP? Basszus!
doncamillo
2015. január 14. 08:24
Látom, a Philipe Morris meg a Marlboro csak úgy szórja nektek a baksist!.. Nagyon bántja a csőrötöket, hogy a biznisz magyar vállalkozók kezébe került...:-))))))
liberálzöld.
2015. január 13. 21:51
És ez csak a kezdet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!