Felmentette a bíróság Laborc Sándort

2015. január 21. 15:07

Felmentette Laborc Sándort a jogosulatlan információszerzés vádja alól a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa – erősítette meg Zamecsnik Péter, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatójának védője az MTI-nek szerdán.

2015. január 21. 15:07

A Fővárosi Törvényszék kedden közölte, hogy a bíróság katonai tanácsa január 13-án és 20-án tartott zárt tárgyalásán „L. Sándor István vádlottat” a jogosulatlan információgyűjtés, B. László másodrendű vádlottat a bűnsegédként elkövetett jogosulatlan titkos információgyűjtés miatt emelt vád alól felmentette. A bíróság szerint az ítéletet a vádlottak és védőik tudomásul vették, az ügyészség azonban fellebbezett, így az nem jogerős.

Zamecsnik Péter az MTI érdeklődésére elmondta: a per elsőrendű vádlottja Laborc Sándor volt, aki korábban a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, a másodrendű vádlott pedig nem közismert személy. Az ügyvéd hozzátette: a bíróság mindkét vádlottat felmentette, mert nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése.

A védő megjegyezte: mivel a 2013-ban indult eljárás tényállása nemzeti minősített adat, arról nem adhat felvilágosítást. Arra a kérdésre azonban, hogy az ügy köthető-e politikusokhoz, Zamecsnik Péter határozott nemmel felelt, hozzátéve, hogy a mostani eljárás alapját képező ügy nem függ össze a sajtóban már korábban megjelentekkel. Laborc Sándor 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója.

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2015. január 21. 17:59
Szilvási után újabb hatalmas győzelem az elszámoltatás mezején. Budai Gyula, hőse a magyar népnek! Csak a kárpótlásaikat bírjuk kifizetni, ahogy Hagyó esetében is. Gratulálunk a Fidesznek, folytassák! Szebb Jövőt!
Morgen
2015. január 21. 17:51
Majd fizetünk kártérítést az ártatlan báránynak. Hiába! Tombol az igazság a független bíróságon.
Rike
2015. január 21. 17:33
Noch dazu, a Szilvásit is kénytelenek voltak felmenteni. A fiuk (szóval ez a rakás korrupcióba belehízott vén fasz) vagy nem tudja vagy nem akarja a szociknál feltéve, de meg nem engedve előfordulható törvénytelenségeket úgymond feltárni. Szerintem egy bagázs.Kéz kezet piszkít.
files32
2015. január 21. 17:30
Van még olyan beosztás a zsidesznél, hogy elszámoltatási államtitkár?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!